Kirándulás

2023.08.11. 13:50

Cirkuszban és állatkertben is jártak a hátrányos helyzetű szalmatercsi és ságújfalui gyerekek

A fővárosi állatkertbe és a cirkuszba szervezett kirándulást a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány a Ságújfaluban és a Szalmatercsen élő gyerekeknek.

Gulyás Edina

Sokak számára ez volt az első alkalom, hogy megtekinthették a Fővárosi Állat- és Növénykertet vagy eljuthattak cirkuszba

Forrás: Beküldött fotó

– Felejthetetlen élményt jelentett a szalmatercsi és ságújfalui csemetéknek az a kirándulás, amit a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány a Fővárosi Nagycirkuszba, valamint az állatkertbe szervezett – tájékoztatott honlapján a szervezet. 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programját az alapítvány koordinálja a két községben, annak keretében számos programot és foglalkozást szerveznek az ott élő, hátrányos helyzetű családoknak. Ezek sorába tartozik az a kirándulás is, amit a közelmúltban Budapestre szerveztek. A falvakban működő jelenlétpontokra járó gyerekekkel, összesen negyvenöt emberrel indultak útnak. 

– Sokak számára ez volt az első alkalom, hogy megtekinthették a Fővárosi Állat- és Növénykertet vagy eljuthattak cirkuszba. Megható volt látni, ahogy rácsodálkoztak egy-egy állatra, figyelték a zsonglőröket, tornászokat – fogalmazott az alapítvány.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában