Biztonság

2023.08.01. 06:50

Bűnözők lefülelve! – egyre több nógrádi községet pásztáznak a kamerák

Nógrád-szerte kamerákat helyeztek el az önkormányzatok, így javulhat a lakosok biztonságérzete és a közbiztonság is, ráadásul a rendőrség munkáját is segíthetik a felvételek.

Nagy Orsolya

A kameráknak köszönhetően javulhat a lakosok biztonságérzete

Forrás: MW | Illusztráció

Számos nógrádi településen működik már kamerarendszer. Vanyarcon a közelmúltban bővítették a már meglévő eszköztárat.

– Nemrégiben hét kamerát vásároltunk, így összesen 24 darab van jelenleg a településen, amelyek felügyelik a rendet. Azt gondolom, hogy hatékonyan működnek és most már nagyon kevés olyan terület van, amely nem látható. A forgalmas helyeket és a főútvonalakat is bekameráztuk – közölte Szabó Sándor polgármester. Hozzátette: Vanyarcon egyébként az elmúlt időszakban megemelkedett a bűncselekmények száma, de mostanra sokat javult a helyzet. Ez pedig köszönhető a kameráknak, de nagy szerepet játszott ebben a rendőri jelenlét is.

Támogatást nyertek a kamerákra

Rimócon csaknem 30 kamera vigyáz a lakosokra faluszerte. Szabó Vilmos polgármester elárulta, hogy nemrégiben volt egy pályázata a Belügyminisztériumnak, amely során az önkormányzat 30 millió forint támogatást nyert kamerafejlesztésre. Ennek köszönhetően a korábbi mintegy 15 mellé újabb 15 nagyon profi eszközt vásároltak és helyeztek a frekventált területekre. A helyszíneket pedig a rendőrséggel együtt választották ki. A településvezető kiemelte, hogy rengetegszer – többek között lopásoknál – nyújtott már segítséget a kamerarendszer, ráadásul visszatartó ereje is van.

Kállón is bővítették a térfigyelő eszközöket

– Az elmúlt évtizedben önerőből, valamint pályázati források igénybevételével a falu egyre több pontját vigyázzák a kamerák, azonban indokolt volt a számuk növelése a fontosabb közlekedési és forgalmi pontok ellenőrzése érdekében. A rendszer további három kamerával bővült nemrég – fogalmazott korábban portálunknak Baboss Buda polgármester. Kifejtette: az önkormányzat alapvető feladatának tekinti a települési alapszolgáltatások biztosítását. A mostani fejlesztés célja, a szabálysértések és bűncselekmények elkövetésének megelőzése, továbbá a lakosság biztonságérzetének javítása volt.

Már tíz éve jelentenek segítséget az eszközök

Mátranovákon is kamerák vigyáznak a lakosokra. Bodor Ernőné polgármester elárulta, hogy 12 kamera van a település különböző pontjain, amelyeket már tíz éve helyeztek ki pályázati forrásból. – Azóta természetesen bővítettük a rendszert, sőt ki is cseréltük azokat újakra és nagyon jól működnek. Elhelyeztünk például a falu elején is, így látni lehet a ki- és bejövő forgalmat, de minden fontos területen van már eszköz. Fontosnak tartom a kamerákat, hiszen azok nagy mértékben növelik a településen élők biztonságát – hangsúlyozta Bodor Ernőné. Mint mondta, segített már tűzifatolvaj, unokázós csalók, autótolvaj elfogásában, sőt kisebb sérüléssel járó közúti balesetnél is.

Megtalálják a tetteseket

Vizsláson szintén 12 kamerát helyezett el az önkormányzat. Sándor József polgármester azt a tájékoztatást adta portálunknak, hogy a faluközpontot és Újlak központot figyelik, de a település szélein is megtalálhatóak. A településvezető arra is kitért, hogy havi szinten van rá példa, hogy a kamerák és a rendőrség segítségével sikerül megtalálni a tetteseket. Ez pedig növeli a lakosság biztonság érzetét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában