Tombolás

2023.07.13. 11:55

Salgótarjáni Harley-lovagok is feltűntek a nemzetközi motoros fesztiválon

A Harley Davidson 120. elnevezésű négynapos „játszóház” a nyár eddigi legnagyobb seregszemléje, egyszersmind igazán hangulatos fesztiválja volt, ahol salgótarjáni Harley-lovagok is feltűntek. S a zárónapon a Deep Purple legendája, Glenn Hughes lépett színre a Puskás Aréna Parkban.

Nool.hu

A nemzetközi motoros fesztiválra Salgótarjánból is érkeztek

Forrás: Beküldött

A Harley-Davidson nemzetközi motoros és zenei fesztivállal, szórakoztató programokkal és kiállítással ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját nemrégiben Budapesten. A fesztivál négy napja során több mint 50 országból, 100 ezren érkeztek (motoroztak) a Puskás Aréna szoborkertjébe. Természetesen a márka elnök-vezérigazgatója, és az egyik alapító, William A. Davidson leszármazottjai is nálunk ünnepeltek. S ahogy illik, a motoros felvonulás se maradt el: hétezren motoroztak át Pest belvárosán, vidáman integetve, néha meg-megbőgetve a járgányokat, olykor hihetetlen bőrszerkókban. Mi több, voltak vidéki túrák is a programban: egyik esetben Balassagyarmatra is eldöngettek, ahonnan Szécsény felé vették az útirányt. S miután a Harley „hősei” leparkoltak a nagyvasakkal, bejárták a Forgách-kastélyt.

Aki pedig a „terepen” – akár a felvonuláson, akár kánikulában, a koncertek alatt, akár a túrákról visszatérve – megfáradt, bármikor betérhetett a BOK-csarnokba, ahol a Harley-Davidson történelmét lehetett átismételni. E tárlaton a legendás gépcsodák nyergébe föl is lehetett pattanni, ugyanakkor a Harley-csocsóasztaloknál szintúgy pezsgett az élet; rangadók, derbik, rögtönzött nemzetközi tornák zajlottak egyhuzamban. A Harley-univerzum nagyvasai közül minden lényeges modell, modellváltozat része(se) volt a seregszemlének. Mutatóba néhány húzónév: Model G Servi-Car, WLA, WLC, Model K, Sportster, Road Glide, BTH Bobcat, Touring, Pan America.

Glenn Hughes megmozgatta a közönséget

 A sok attrakció, motorbemutató, látni- és hallgatnivaló közül egyet külön is kiemelnénk: Glenn Hughes – a Deep Purple „Burn-korszakát” bemutató – koncertjét a zárónapon. A Deep Purple története olyan, mint egy tekintélyes méretű fáé, amelynek a mellékágai is életerősnek bizonyultak. Ne feledjük, ebből a bandából nőtt ki a David Coverdale nevével fémjelzett Whitesnake, a Rainbow, az Ian Gillan Band, a Steve Morse Band, Joe Satriani; bizonyos értelemben az elmúlt évek amerikai szupercsapata, a The Dead Daisies ugyancsak egyenes ági leszármazottnak mondható. Nem szólva azon zenekarokról – Metallica, Iron Maiden, Pantera, Dream Theather –, melyeket az 1968-ban alapított angol együttes léte, művészete, stílusa nagyban inspirált.

Hihetetlen, de Glenn „bácsi” hangja mit se változott az évek során, a magas hangokkal, a sikolyokkal sincs semmi gondja, nem szólva egyedi basszusozásáról. Ugyan a pesti koncert első dalait picit „kicsinálta” a technikai stáb, de idővel magukra találtak, s mindannyiunk hatalmas szerencséjére, az összes éteri hang a helyére kerülhetett.  A bulit rögtön egy legendás slágerrel, a Stormbringerrel kezdték, melyet szinte minden évben valaki feldolgoz, újra gondol. Picit később a nagy favoritok közül is kiemelkedő Sail away is megérkezett, hogy azután a feljavuló technikusi munka gyümölcseként immár a tökéletesség irányába tegyenek öles lépteket a muzsikusok. 

Glenn Hughes – a Deep Purple „Burn-korszakát” bemutató – koncertje nagy sikert aratott a zárónapon
Forrás: Beküldött

Ash Sheenan a doboknál igazolta, a legkiválóbbak közül való; néhol nem is a Deep Purple jutott eszünkbe róla, hanem a Led Zeppelin egykori ütőse, a tragikusan korán elhunyt John Bonham. A dánok gitárhőse, Soren Andersen is remekelt, ám úgy, hogy végig hű maradt a tárgyalt Purple-korszakban vitézkedő két gitáristenség (Richie Blackmore, Tommy Bolin) által képviselt szellemiséghez, játékstílushoz. Mihelyst azonban erre lehetőséget látott, okosan, nem túlozva, „saját hangjait”, érzéseit is belopta a műsorba. Bob Fridzema, a Hammond-orgonán a hetvenes évek gyönyörű hangzásával ajándékozta meg a Harley-tábort. 

„Igen. Ez egy őrült hurrikán.”

A You Keep on Moving elhangzásakor, mondhatni, elszállt a publikum, és ebből a transzállapotból nem is volt visszaút. A Highway star szintén talált, süllyedt. Szép gesztus, hogy Hughes erre a dalra is vállalkozott; igaz, a saját hangján, a saját elképzelése alapján – korát meghazudtolva, tombolva. Amikor a szövegben odaért, hogy: „Yeah it's a mad hurricane” („Igen. Ez egy őrült hurrikán.”), rögvest a Harley-Davidson 120. fesztivál négy napját is összegezte. A nagy buli zárása a Burn volt. A korszak esszenciája. A Deep Purple egyik legnagyobb teljesítménye. A zenekar és a közönség itt tényleg „eggyé vált”. Jöhet az újabb Purple-koncert a Papp László Budapest Arénában, július 16-án.

A cikk szerzője: Szabó Zoltán Attila

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában