Program

2023.07.06. 14:40

Pénteken indul Tarjánban az idei Zenés Nyári Esték rendezvénysorozata, íme a menetrend!

Ahogyan már a sokszínű, élő zenét kedvelő salgótarjániak megszokhatták, idén nyáron sem marad el a megyeszékhely öt városrészét érintő ingyenes rendezvénysorozat, a Zenés Nyári Esték.

Gubányi Patrik

Vonósnégyes lép elsőként a közönség elé

Forrás: Nool.hu

Fotó: Illusztráció: Pexels

A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből pontosan kiderül, hogy az öt hét alatt mire számíthatnak a zeneszerető érdeklődők.

– A program első állomása a Dr. Förster Kálmán emlékparkban lesz,  ahol július 7-én, 18 órától a Divertimento Vonósnégyes varázsol majd a klasszikus zenét kedvelőknek egy hangulatos belvárosi estét.

Több városrészben is találkozhat a közönség a neves előadókkal

Egy héttel később, július 14-én a zagyvarónai Bátki József Közösségi Házban folytatódik a sorozat, ahol 18 órától Bohács István fog gondoskodni arról, hogy mindenki dalra fakadjon az örökzöld magyar nótáknak köszönhetően. Július 21-én, 18 órakor a országos hírnévnek örvendő Koós Réka ad élő koncertet a Tóstrandon, amelynek keretében a táncdalfesztiválok legnagyobb slágereit fogja életre kelteni pazar énekhangjával.

A negyedik állomás helyszínét a zagyvapálfalvai Gerelyes Endre Művelődési Ház adja, ahol augusztus 4-én, este 6 órakor az eMeRTon-díjas énekes és színművész, Tunyogi Bernadett és Bodrogi Attila színpadi produkciója nyűgözi majd le a nagyérdeműt. Az idei Zenés Nyári Esték programsorozat záróakkordját Kollányi Zsuzsi akusztik koncertje adja az eresztvényi Dornyay turistaházban augusztus 11-én, este 18 órakor. 

Hozzátették: az intézmény munkatársai bíznak abban, hogy az öt hét során, az öt városrészben minden salgótarjáni találni fog a zenei ízlésének megfelelő koncertet, amely garantáltan feledhetetlen élményt jelent majd számukra.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában