Program

2023.07.26. 16:15

Nyitott műhelynapot rendeznek csütörtökön a balassagyarmati művésztelepen

A Karc Kulturális és Művészeti Egyesület, valamint a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ immár hetedik alkalommal rendezi meg a napokban a Tornay Művésztelepet a nyírjesi üdülőövezetben.

Lászlók Judit

Forog a fazekaskorong a nyírjesi alkotóműhelyben

Forrás: Nool.hu

Fotó: Beküldött

Az idei alkotótábor egyik különlegessége, hogy csütörtök délután nyitott műhelynapot tartanak, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a különböző mesterségekkel. A művésztelep Tornay Endre András Munkácsy- és Horváth Endre-díjas szobrászművészről kapta a nevét, aki 1976-tól 1982-ig élt és alkotott Balassagyarmaton. Az itt élők örömmel fogadták az erdélyi származású alkotót. A városban pedig a mai napig több köztéri szobor is őrzi munkásságát.

Zolnyánszki Zsolt, a Karc Kulturális és Művészeti Egyesület elnöke portálunk érdeklődésére elmondta, az idei alkotóbor két okból kifolyólag is különleges. 

Nyílt nappal várják holnap az érdeklődőket
Fotó: Beküldött / Forrás: Nool.hu

– Egyrészt az idei alkotásokkal a magunk módján próbálunk rácsatlakozni a Palóc Búcsúra és Folkfesztiválra. Ugyanis szeretnénk, ha az alkotások ennek a hagyománynak a jegyeit viselnék és megőriznék. Továbbá bevezettük a nemezelést, amelynek kapcsán csütörtökön rendezünk egy nyílt napot is. A nyitott műhely délután 14 órakor kezdődik, amelynek során az alkotók különböző foglalkozásokat – nemezelés, agyagozás, kerámia készítés, festészet, rajz – tartanak majd – mondta az egyesület elnöke.

Az alkotótáborban húsz alkotó vesz részt, akik között van festőművész, keramikus, grafikus, valamint amatőr alkotó is. A résztvevők többnyire Balassagyarmatról és vonzáskörzetéből érkeztek. 

Zolnyánszki Zsolt végül kitért arra is, hogy a hagyományokhoz hűen a résztvevők a több mint egy hét alatt készített alkotásaikat ezúttal is felajánlják majd az egyesület számára. A művésztelepen készült kreációkkal pedig a jövőben a Balassagyarmati Nyári Tárlaton találkozhat majd a nagyérdemű.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában