Vasúti és természetfotóit is a szépséges nógrádi táj ihleti

A családokról, a vasútról és az agráriumról készített fényképei mellett a vadfotói is ismertek, tíz alkotása jelenleg a szécsényi kastélymúzeum falain is megtekinthetők, egy társas kiállításon.

– Fotózni 2010-től fotózok, az öcsém kapott akkor egy komolyabb gépet, de őt nem nagyon érdekelte, így aztán én kezdtem el használni. A vasút megörökítése nagy szenvedélyem, az Indóház Magazin állandó szerzője vagyok. Nem könnyű elkészíteni ezeket a képeket, mert információt kell szerezni, hogy mikor, hová érkezik a szerelvény, meg kell keresni a fotózásra alkalmas helyeket, ki kell várni azt is, hogy a vonat odaérjen. Egyetlen képre akár egy nap is rámegy. A nógrádi tájat nagyon szeretem, főleg a benne közlekedő vasúti szerelvényekkel együtt! Készítek képeket drónnal is, de volt már olyan, hogy sportrepülővel követtünk egy szerelvényt, hogy légi fotók is legyenek róla!

Korához képest régi a szenvedély, mutat is egy fekete-fehér képet, amit négy éves kora táján készített róla a nagybátyja, a nógrádkövesdi vasútállomáson. A sínpárok iránt már akkor is érdeklődött, a szenvedély pedig csak erősödött később. Főleg a Galga-völgyben és az Ipoly árterén vezető vonalak forgalmát örökíti meg. Ezek, amellett, hogy a szemet gyönyörködtetik, jelentős dokumentumértékkel is bírnak. Vadfotóit nagyrészt a lakóhelye környékén készíti, különösen kedves számára Szanda vára és környéke. A legkedvesebb témája a magyar erdők legnemesebb vadja, a gímbika, főleg bőgés idején.

– Úgy kezdődött, hogy 2016 körül elmentem néhányszor hajtani a Magyarnándor környékén gazdálkodó vadásztársaság területére. Megismertem Nagy Zoltánt, a társaság elnökét, aki a kezdeti lépéseknél segített a vadfotók készítésében. Az idő tájt nekem csak kétszázas teleobjektívem volt, később vettem komolyabb optikákat és álcaruházatot, hogy a vadat meg tudjam közelíteni. Mivel a magyarnándori terület Európa egyik legnépszerűbb íjászparadicsoma, itt alapvető dolog az is, hogy a vadász minél közelebb kerüljön a vadhoz. Sikerült már olyan oktatófilmet is készítenem, amelyen a vadász öt-hét méterre megközelítette a legelésző őzet. Ez különösen nehéz volt, mert nekem, mint operatőrnek együtt kellett mozognom vele a terepen. Ez még egyedül sem könnyű!

Hozzáteszi, hogy a természet- és vadfotózás kivételesen nagy kitartást és elszántságot követel meg a gyakorlójáról. Az eredmény sokszor elmarad, az elképzelt kép elkészítése sok türelmet igényel.

– Egyik tervem, hogy a szügyi Berekalja-víztározó környékén tanyázó, különleges, fehér színű egerész ölyvet lefotózzam. Messziről már sikerült, de elképzelésem szerint egy oszlopon ül, a megfelelő háttér előtt… Ehhez kell az igazi kitartás, szándékaim szerint álcaruhában még napkelte előtt kifekszem a kinézett, alkalmas helyre, ha kell, akkor ott töltöm az egész napot!

A természetfotózás a türelem mellé komoly állóképességet is igényel. Galbács Tamásnál ez is megvan, hiszen főleg kerékpárral közlekedik, gyakran tesz extrém túrákat is.

– Balassagyarmatra gyorsabban beérek biciklivel, mint busszal, vagy vonattal – mondja. – A Kékesre is kitekerek néha, 160 kilométeres kör Magyarnándorból, de a terepadottságok miatt 2500 méter a szintkülönbség.

Mint mondja, tervei között a vasúti és a természetfotózás, filmezés továbbvitele, kerékpáros túrák tétele szerepel, a világjárvány bezártsága pedig azt hozta magával, hogy magyarnándori kertjére is egyre nagyobb gondot fordít, és sok örömét leli benne.