2023.06.14. 14:21
Színészi tehetségüket a diákok is bizonyíthatták Bátonyterenyén (podcast, videó)
A színház lengte körbe a bátonyterenyei Fáy András iskola tanulóinak keddi napját. A KultUp program egyik állomásaként, a Karaván Színház a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel együttműködve interaktív foglalkozásokkal, színházi előadásokkal és klipforgatással készült a diákoknak. Céljuk, hogy hátrányos helyzetű fiatalok is esélyt kapjanak a tehetséggondozásra, a művészeti területen történő továbbtanulásra.
A Fáy szakközépiskola adott otthont a szegedi színművészeti egyetem előadásainak
Forrás: Nool
Fotó: Hüvösi Csaba
Színházi előadások, interaktív órák, innovatív filmes foglalkozások és klipforgatás is színesítette ma a Fáy András Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium diákjainak napját.
– A KultUp program idén februárban indult, amelynek keretében az ország középiskoláiban valósítunk meg partnereinkkel együtt színház és filmművészeti témanapokat. Ez zajlott a bátonyterenyei intézményben is – tájékoztatott Héjja Gábor, a program vezetője. Hozzátette: ebben a félévben összesen 42 iskolába látogatnak el, a bátonyi volt a 37. helyszín.
– Esernyőszervezetként fogadtuk be a Karaván Alapítvány produkcióit, előadásaikat is láthatták a diákok. Reményeink szerint ez az együttműködés, amelybe immár az egyetem is bekapcsolódott, hosszú távra szól. Ősztől legalább havi rendszerességgel szeretnénk témanapokat rendezni, elsősorban a hátrányos helyzetű településeken – hangsúlyozta Héjja Gábor.
A Karaván Színház két előadást mutatott be a nap folyamán, Szótagszámláló és I'm online címmel. Mindkettőhöz kapcsolódott egy interaktív rész is: versírással és fórumszínházzal vonták be a diákokat az előadásba.
– A darabok témája érdekes és nagyon aktuális: az iskolai és az internetes zaklatásról szólnak. Bízunk abban, hogy ezek elgondolkoztatják a fiatalokat, ami az egymással való bánásmódot is pozitívan alakíthatja – tájékoztatott Nyári Pál, a Karaván Színház oktatásszervezője, aki arról is beszámolt, hogy a napot egy jó hangulatú klipforgatással fejezték be.
Fontosnak tartják a társadalmi felzárkóztatást
– A Színház- és Filmművészeti Egyetem kiemelten kezeli a társadalmi felzárkóztatást. Stratégiai partnereinkkel együttműködve olyan helyszínekre igyekszünk eljuttatni a kultúrát, ahol nem magától értetődő és mindennapi tevékenység a színházlátogatás. Ezáltal arra is igyekszünk lehetőséget teremteni, hogy a fiatalok számára az egyetemünk képzéseihez csatlakozási pontokat alakítsunk ki – ismertette Bagány Márton, az egyetem brand igazgatója. – Fontos számunkra, hogy a Karaván Színházzal, mint a roma fiatalokat foglalkoztató, hátrányos helyzetűeket felkaroló alapítvánnyal hosszú távú együttműködés alakuljon ki. Egyetemünk abban bízik, hogy minden vidéki helyszínen akad néhány jelentkező, akiknek felkeltjük az érdeklődését, akik be tudnak csatlakozni a felsőoktatásba vezető út egy meghatározott pontján: az előkészítők, a táborok, vagy a tehetséggondozó programok alkalmával.
Hozzátette: azt csak évek múlva lehet majd megmondani, hogy volt-e hatása a bátonyterenyei látogatásnak, hiszen most szemléletet válthatnak, gondolatokat ébreszthetnek, kinyitják az egyetem kapuit minden tehetséges gyerek számára. Ez az újjáalakult SZFE egyik missziója is.
Nool.hu podcast
- Városfejlesztés helyett a Mikulásra várnak Salgótarjánban
- Életet menthet az egészségügyi szűrővizsgálat, Tarjánba is ellátogatott a program (podcast)
- Böjtölés, diéta vagy fogyókúra? – a nógrádi szakértő elárulta a tartós fogyás titkát (podcast)
- Drogdílerek, állatkínzók: bűnözők a nógrádi ügyészek célkeresztjében (podcast)
- Állásbörzét rendeznek Nógrád mind a hat városában, program indul a fiataloknak (podcast)