Program

2023.06.19. 13:43

Pampuskával köszöntik a nyár közepét Kisecseten

Az idei nyár legfontosabb pillanatai minden kétséget kizáróan a Pampuska Fesztivál forgatagában érkeznek el a délnyugat-nógrádi dombvidéken található Kisecseten, ahol július 22-én, szombaton várják a vendégeket a rendezvényre.

Hegedűs Henrik

Évek óta népszerű a kisecseti program. Képünk egy korábbi fesztiválon készült.

Forrás: Nool

Fotó: H. Cs.

Pribelszki Tamás, a község polgármestere elárulta, a falu apraja-nagyja kiváltképp készül a hagyományos és nagyon népszerű eseményre, már mostanában arról beszélnek, ki-kivel áll össze kalákában megalkotni a finomságokat. Az események a szentmisével kezdődik majd, azután a délután során a településre érkező út mentén található tágas területen kialakított közösségi téren folytatódik a mulatság. 

A sátrak alatt a hölgyek serényen sütik a fenséges fánkokat, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, igen kedvezőek a visszajelzések a látogatók részéről, hiszen tavaly is hosszú sorok kígyóztak, várva az újabb és újabb adagokat. Természetesen a kísérő programok sem maradhatnak el, a fellépők ebben az esztendőben is sokaknak adnak kedélyes szórakozási élményeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában