Fellépések

2023.06.11. 08:58

Már javában készülnek a nyári dömpingre a salgótarjáni Havanna Táncstúdió tagjai

A nyár beköszöntével igencsak sűrű hétvégéknek néznek elébe a salgótarjáni Havanna Táncstúdió táncosai, a felkészülés már javában zajlik.

G. P.

Fellépések, edzések és fellépések – ezekkel fog telni a Havanna Táncstúdió táncosainak a nyári szezonja, hiszen már májustól kezdve folyamatosan kapják a megkereséseket határon innen és túlról, hogy csiszolják fényesre a cipőjüket, és örvendeztessék meg az adott településen élőket kiemelkedő színvonalú produkcióikkal. 

Az egyesület vezetője, Nyilas Dániel portálunknak elmondta: – Nagyon örülünk, hogy ennyien kíváncsiak a versenytáncra, hisz rengeteget dolgozunk azért, hogy kiemelkedő színvonalú előadásokkal tudjuk kiragadni a közönséget a megszokott hétköznapokból. Idén több tucat latin-amerikai táncos áldozza fel a hétvégéit azért, hogy eleget tegyenek a felkéréseknek. 

Hozzátette: lesznek olyan alkalmak, amikor egy nap három rendezvényen is teljesíteniük kell, ami a hőségben elég nagy próbatétel. Azonban jól kiképzett versenyzőkkel dolgozik együtt, akik szépen állják a sarat, sőt, boldogok, hogy táncolhatnak. 

Mint mondta:  – A rutinszerzés nagyon fontos, ezért rengeteget tud fejlődni a csapat egy-egy esemény alkalmával. Nincs megállás, továbbra is szívesen fogadjuk a megkereséseket – fűzte hozzá Nyilas Dániel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában