Nemzetiségi nap

2023.06.17. 20:08

A szlovák nemzeti értékeket és a hagyományokat elevenítették fel Terényben (fotók)

Minden év júniusában megrendezik a terényi Nemzetiségi Napot, ahol a szlovák nemzeti értékek és hagyományok elevenednek fel. Az idei eseményt is számtalan zenei program és kiállítás tette sokszínűvé.

L. Zs.

Immár harmincötödik alkalommal rendezték meg a Nemzetiségi Napot a településen

Forrás: Nool

Fotó: L. Zs.

A Terényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal közösen immár harmincötödik alkalommal rendezték meg a Nemzetiségi Napot szombaton a tájház szabadtéri színpadán.

– 47 éve szervezték meg az első nemzetiségi napot a településünkön. A járvány miatt 2018-ban volt utoljára. A községünk lakosságának a fele evangélikus és szlovák nemzetiségű, az 1700-as évek környékén települtek be az őseink. A szlovák nyelv, a hagyományok és a viselet is fennmaradt. Napjainkban már nagy az asszimiláció, de az iskolában és az óvodában is tanítjuk a szlovák nemzetiségi nyelvet és ez a rendezvény pedig egy nagyon jó alkalom arra, hogy a szekrények mélyén lévő régi viseletek előkerüljenek és büszkén hordjuk azokat – mondta el portálunknak Brozsó Andrásné, a település polgármestere.

Kiemelte: a program célja a szlovák identitás erősítése. Az eseményen a diákok elénekelték a magyarországi szlovákok himnuszát két nyelven. Majd az igehirdetést követően ünnepi köszöntőt mondott Szabó Mónika, az Országos Szlovák Önkormányzat elnökhelyettese, valamint Hötzel Nikoletta Apátújfalu polgármestere.

Az üdvözlő gondolatok után a kulturális programok következtek, ahol szlovák és magyar dallamok egyaránt felcsendültek. Fellépett többek között a Balassi Band diákzenekar, Sudár Gyöngyvér énekesnő, a Brémai muzsikusok, a Kalácska Népdalkör, a kisnánai Mátragyöngye Hagyományőrzők, a Berceli Hagyományőrző Népdalkör, valamint a testvértelepülés, Apátújfalu énekcsoportja is. Mindezeken túl egy helyi amatőr festő tájképeiből nyílt kiállítást is megcsodálhattak a helyszínre látogatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában