Elindult a tulipán szezon

2023.04.22. 19:20

Megnyitotta kapuit Palócföld tulipános kertje (fotók)

Szombat délelőtt Balassagyarmat határában elindult a tulipánszüret, ami máris nagy népszerűségnek örvend. Pintér Tivadarnak köszönhetően idén is gyönyörködhetünk a szirmait bontogató virágokban.

E-L. Zs.

A Balassagyarmat melletti tulipánkert mindennap 8 és 19 óra között várja az érdeklődőket

Fotó: Farkas Dániel

Ahogy arról korábban is beszámoltunk,  mintegy tizenötezer tulipán bújt ki a földből március elején Balassagyarmat határában. Pintér Tivadar munkájának köszönhetően friss levegőn, szép környezetben szüretelhetik a virágokat, vagy akár emlékezetes fotókat is készíthetnek a színes sorok között az érdeklődők.

– Ünnepélyes keretek között nyitottuk meg a tulipán szezont, ami mintegy három hétig tart majd. Az eseményen Jakus Éva Tulipánszív című versét Sinágel József előadásában hallhatták a jelenlévők – számolt be róla portálunknak Pintér Tivadar. Kifejtette továbbá, hogy a várakozásokat felülmúlta a látogatók száma, ami nagy örömet és meglepetést okozott számára.

A Balassagyarmat melletti tulipánkert mindennap 8 és 19 óra között várja az érdeklődőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában