Irodalom

2023.04.10. 12:15

Még várják a pályaműveket bátonyi középiskola rajz- és fotópályázatára

V. E.

Rajz- és fotópályázatot hirdetett a diákjai számára a Fáy András Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium a közelmúltban. Az oktatási intézmény közösségi oldalán osztotta meg a tájékoztatást, amely szerint elkezdődött a Fáy-ban a tavasz nagy, minden képzeletet felülmúló Kép200 nevű kihívása. A fiatalok két neves irodalmi alak születésének kétszázadik évfordulójához kapcsolódóan készíthetnek alkotásokat, versillusztrációkat. 

A témák között szerepelnek Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert…, Az alföld, illetve a Magyar vagyok című versei, valamint Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye is. Ennek fényében a fiatalok tetszőleges technikával készíthetnek rajzokat, illetve fotózhatnak például a szerelem, az Alföld, a haza, vagy épp az Édenkert, Egyiptom, Prága, az űr, vagy a jégvilág témájában. A pályaművek leadási határideje április 12-e, szerda. A szervezők 200 képet várnak a kiírásra, amely alkotásokból áprilisban terveznek kiállítást nyitni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában