Kódex

2023.03.22. 13:56

Megtisztít a zarándoklat: szakemberek gyűltek össze a szentkúti akadémián

Címkék#Szentkút

Nemzeti kegyhelyünk ad otthont a második alkalommal megszervezett Zarándok Akadémiának. A kétnapos program résztvevői március 22-én és 23-án járják körül azt, hogy miért érdemes útra kelni, és megalkotják a zarándok kódexet is.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát a Zarándok Akadémia fővédnöke

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

– Ferencesként vagyunk jelen itt Mátraverebély-Szentkúton, így természetesen Szent Ferenc lelkiségét tartjuk mi is nagyon fontosnak, amelyben kulcsfogalom zarándoknak és jövevénynek lenni – fogalmazott köszöntőjében Orosz Lóránt, a programnak helyet adó kegyhely igazgatója. 

– A ferencesek lelkisége röviden: a szegény és alázatos Krisztus követése a közösségben. Ferencet ugyanis az nyűgözte le, hogy Isten értünk kicsinnyé lett. Pontosan ezt a szegénységet, ezt a kicsinységet látja ő a zarándoklétben is. Mint mondta, amikor az ember zarándoklatra indul, valamilyen módon kiszolgáltatja magát. A Zarándok Akadémia résztvevői azért jöttek össze, azért dolgoznak, hogy a zarándokok mégis jól érezzék magukat útjuk során és európai színvonalú ellátást kapjanak. A zarándoklatban a kiszolgáltatottság, az Isten felé való nyitottság fokozottabban van jelen. A zarándoklat egy keresztény számára nem opcionális dolog, hanem hozzátartozik a hit lényegéhez: az ember útra kel, és bízik abban, hogy a sivatagban, a kiszolgáltatottságban találkozni fog az Úrral. 
– E program eredményeként kívánom, hogy valóban tudjuk segíteni a zarándokokat ebben a találkozásban – hangsúlyozta Orosz Lóránt. 

Orosz Lóránt kegyhelyigazgató köszöntötte a program résztvevőit
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Keressük a saját utunkat!
Az egybegyűlteket Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, a Zarándok Akadémia fővédnöke is köszöntötte.
– Egész életünkben úton vagyunk, tartunk valahová, keressük a saját utunkat ami a cél felé vezet, amit szeretnénk bejárni életünk során. Amikor zarándoklatra indulunk, sajátos érzéssel küzdünk, ugyanis nem személyre szabott minden számunkra, nem mindig a céljaink és az elképzeléseink szerint alakul az éltünk. Saját adottságaink, vágyaink és a környezetünk adottságai sokszor ellentétbe kerülnek egymással – fejtette ki Hortobágyi T. Cirill, hozzátéve: – Amikor útra indul az ember, ezeket a kérdéseket boncolgatja, hiszen egy zarándoklaton van időnk csöndben lenni. Miközben járunk egy külső utat lehetőségünk van arra, hogy közben egy belső utat is bejárjunk és megleljük a válaszokat. 

A két napos program sok érdeklődőt vonzott 
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Megismerték a kegyhelyet is a résztvevők
A kétnapos eseményre látogatókat Bódis Gábor, ifj. Gadácsi Péter és Molnár András József, a Zarándok Akadémia alapítói tájékoztatták annak jelenéről és jövőjéről, továbbá kifejtették, hogy mire hívják a résztvevőket ezekben a napokban. A program során az érdeklődők bejárhatják a kegyhelyet, műhelymunkán vehetnek részt, ahol arról esik szó mitől lehet tartalmasabb a látogatás. A rendezvényen a szakrális-spirituális, valamint a ­turisztikai szakma képviselői együttesen ­alkotják meg a Zarándok kódexet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában