Beruházás

2023.02.10. 12:41

Többmilliós támogatásból alakítanak ki közösségi teret és szabadtéri színpadot Lucfalván

Közösségi térré alakítják át a községben a régi kocsma épületét egy pályázat segítségével. Bakos Gyula, a település polgármestere rámutatott, hogy a korábban kocsmaként funkcionáló ingatlan a helyi polgármesteri hivatallal szemben található.

V. E.

Évek óta üresen áll a volt kocsma

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Mivel évek óta üresen áll, az önkormányzat önerőből megvásárolta az elhanyagolt állapotban lévő házat. Annak felújítását a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz kiírásán elnyert közel 70 millió forintos támogatásból valósítják meg.

– Az egykori kocsma a beruházásnak köszönhetően közösségi térré válhat majd, amely otthont ad a rendezvényeknek és összejövetelnek, de szolgálhat akár konferenciateremként, sőt. Az épületben szeretnénk majd biztosítani állandó jelleggel az iskolai gyerekétkeztetést is – sorolta a tervezett funkciókat Bakos Gyula. 

A faluvezető arra is rámutatott, hogy az ingatlant szabadtéri színpaddal is bővítik, így az események előadói az épületből léphetnek majd ki a világot jelentő deszkákra. Zárásként a polgármester hozzátette, hogy mindezek mellett az udvart is parkosítják. 

 

Címkék#lucfalva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában