Programsorozat

2023.02.14. 15:23

Szappankészítéssel indították a technikumi hetet a tarjáni Borbélyban (fotók)

Szappankészítő és gyertyaöntő foglalkozással kezdődött el kedden a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Technikumi Hét nevű programsorozata.

Veres Edina

Házi szappan készítésének technikáját mutatták be a diákoknak a Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskolában

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A borbélyos technikumi képzésben résztvevő diákok kedden a gyertyaöntés és a szappankészítés rejtelmeibe nyerhettek betekintést két oktatójuk, Sirkó Katalin és Haga Beáta vezetésével. Az asztalon sorakozó hozzávalók között voltak különlegességek is, így például különböző illóolajok, méhviasz, illetve sűrítőanyagként kecsketejpor és por állagú ásványok. Ezeket felhasználva a fiatalok maguk is próbálhatták, hogy miként lehet illatos szappant készíteni.

Kovács Anita, az intézmény igazgatóhelyettes elmondta: a foglalkozás a technikumi hét nevű rendezvénysorozatuk indítóprogramja.

– Minden technikumban tartanak úgynevezett technikumi napot, amely lényegében egy tanítás nélküli munkanap, amikor a tanulók különböző szakmai programokon vehetnek részt. Úgy döntöttünk, hogy mi a Borbélyban egy héten keresztül kínálunk a diákoknak ilyen érdekes foglalkozásokat. Az oktatók az óráik során is csatlakozhatnak a technikumi héthez, például megtekinthetnek, kielemezhetnek a gyerekekkel érdekes, a leendő szakmájukhoz kapcsolódó videókat – ismertette az eseménysorozat különböző elemeit Kovács Anita, aki a technikumi hét szervezője is egyben.

Hozzátette: a keddi után csütörtökön szintén egy nagyobb programot tartanak, amelynek szervezője Péter Beáta kozmetikus oktató. Az esemény során az a kozmetikai cég érkezik az iskolába, amelynek termékeit a kozmetikus tanulók is használják a gyakorlataik során. Ez alkalommal a fiatalok nem csupán a készítményeket ismerhetik meg, hanem testközelből kipróbálhatják az azokhoz tartozó kezeléseket is. Ezen a foglalkozáson várhatóan az esti tagozatos tanulók is részt vesznek.

Végül a zárónapon, azaz pénteken tartják a Borbélyban magát a technikumi napot. Az ötéves képzéseket tanulók közül a kilencedikesek az osztályfőnökükkel az intézmény kollégiumába látogatnak, ahol egy, a kadét programmal is összefüggő foglalkozáson vesznek részt. A tizedikesek napját várhatóan gyárlátogatás és érdekes tanórák színesítik, míg a felsőbb évfolyamosok a tervek szerint a fővárosban tesznek szakmai kirándulást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában