Tudáspróba

2023.02.13. 19:18

Díjazzák az online pályaválasztási vetélkedő legeredményesebb nógrádi csapatait

Véget ért a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSZC) Szakember leszek című online pályaválasztási vetélkedője. Az immár harmadik alkalommal megrendezett tudáspróba célja idén sem volt más, mint hogy segítse szűkebb hazánk általános iskolás diákjait a pályaválasztásban.

V. E.

Az eredményhirdetést és díjátadót – a legjobban teljesítő három csapat részvételével – február 15-én, szerdán tartják 9 órától a NMSZC Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Digitális Közösségi Alkotóműhelyében. A háromfordulós megmérettetés egyik feladataként a diákoknak egy-egy tárgyat kellett saját kezűleg összeállítaniuk. A beküldött „alkotásokból” az esemény során kiállítást is nyitnak. 

A megjelent tanulók végül háromórás kreatív műhely-pedagógiai foglalkozáson különféle apró eszközöket készíthetnek. A Digitális Közösségi Alkotóműhelyben a gyerekek testközelből kipróbálhatják majd 3D nyomtatást, a lézervágást, a szabás-varrást, valamint a fa- és fémmegmunkálás rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában