Elhunyt az egykori, tereskei származású határőr-igazgató, Ferencsik Pál

Pályakezdő újságíróként, 1998-ban ismertem meg Ferencsik Pált. Akkori lapom, a Gyarmati Újság főszerkesztője küldött ki, hogy tudósítsak László, a védőszent napján, június 27-én a határőrök ünnepéről. Bevallom, kicsit tartózkodva kopogtattam az irodája ajtaján, de visszafogottságom hamar feloldódott, mert nagyon kedvesen, udvariasan fogadott. 

Bokros teendőire való hivatkozással akkor átengedte a kalauzolásomat az egyik helyettesének, de később gyakran megfordultam nála, amikor félévenként beszámolt a háborúk okozta első komolyabb menekülthullám tapasztalatairól, a munkatársai által történt Ipoly-menti migráns-fogásokról.

Hamarosan megismerhettem a szakmain túl az emberi oldalát is. A Szántó (ma Szent-Györgyi) középiskola megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából készülő könyv sportrészéhez beszélgettem vele, hiszen ő egykor tagja volt a gimnázium legnagyobb sikert arató labdarúgó alakulatának. A katonatiszt pillanatok alatt átvedlett ízig-vérig sportemberré, lelkesen, a régi mozzanatokat átélve humoros vegyítésben mesélt a legendás meccsekről, meg arról is, hogy a nagy diadalt követő napon a szigorú matematikatanár feleltetni akarta, de az időben az osztályterembe toppanó sportbarát rajztanár kimentette őt a slamasztikából.

Ferencsik Pál teljes vérével határőr volt. Ismert minden kilincset, minden apró zugot a határőrség hatalmas épületegyüttesében, hiszen kiskatonaként is itt szolgált, később tiszthelyettesként vette fel újra a mundért, és bejárta a ranglétrát egészen a parancsnoki székig. A sport, és benne főleg a futball szeretete végigkísérte egész életét. Képe a tablón ott függ hosszú évek óta, amely az 1975-ben megyei bajnokságot nyert Balassagyarmati SE csapatát ábrázolja, de pályára lépett ő bőven a Bgy. Dózsa, majd a BSE színeiben az NB III-ban, visszavonulása után pedig ott segített a klubnak, ahol tudott. Amikor válságba került az egyesület, kezdeményezésére még a főszponzori szerepet is felvállalta a helyi határőrség, és alakja elmaradhatatlan volt a hazai mérkőzésekről.

Nyugodj békében, Dandártábornok Úr!