Fontos témák

2022.11.10. 21:22

Elhibázott brüsszeli szankciókról is szó esett a bátonyterenyei fórumon

Lakossági fórumra várták Bátonyterenye és a térség lakosságát ma késő délután az Ady Endre Művelődési Központba. Az összejövetelen Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Becsó Zsolt országgyűlési képviselő az elhibázott brüsszeli szankciók hatásáról fejtette ki gondolatatait, valamint arra is felhívták a jelenlévők figyelmét, hogy a nemzeti konzultáción keresztül mindenki elmondhatja véleményét a kialakult helyzetről, amit a brüsszeli döntéshozók felé is közvetít a kormány.

Gulyás Edina

Gyopáros Alpár és Becsó Zsolt lakossági fórum keretében beszélgettek a helyiekkel

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

– Magyarország Kormánya közel 10 éve egy jó gyakorlatot folytat: mindenről, ami a magyar családokat érinti, nemzeti konzultáció keretében kéri ki az emberek véleményét, amit a döntések meghozatala során figyelembe is vesz – hangsúlyozta a fórumot megelőző sajtótájékoztatón Gyopáros Alpár. – Így van ez azokban az eljárásokban is, ami az Európai Unió felé irányul. Hazánk az egyetlen olyan ország, ami ezt a gyakorlatot folytatja az unióban – tette hozzá.

Mint mondta, a kormány határozott álláspontja, amit szinte már az orosz-ukrán háború kirobbanása óta képvisel: az Európai Unió a háború okozta energetikai veszélyhelyzetre rossz válaszokat adott. Az európai szankciós politika hatásait már mindannyian érezzük a bőrünkön. Európa lábon lőtte magát ezzel a politikával, amivel leginkább saját magát büntette.

– Azért vagyunk ma itt ezen a fórumon, amelyre a térségben élő embereket hívtuk meg, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről. Arra biztatunk mindenkit, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban, közvetítsük a bátonyterenyei, a Nógrád megyei, a magyar családok véleményét az Európai Unió döntéshozói felé – húzta alá a kormánybiztos. 

Lakossági fórum Bátonyterenyén Gyopáros Alpár, Becsó Zsolt 2022.11.10.
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Becsó Zsolt arról tájékoztatott, hogy Bátonyterenyén kívül Salgótarjánban is rendeznek majd egy fórumot, amelynek Hidvéghi Balázs, európai parlamenti képviselő lesz a vendége. A honatya kifejtette: minden települési önkormányzat egy energiahasznosítási tervet is készít. A megyei jogú város és Bátonyterenye vonatkozásában emellett az a lehetőség is megadatott, hogy közvetlen egyeztetéseket folytasson a kiemelt kormányzati szereplőkkel a kialakult helyzet kezelésére vonatkozóan.

– Bízunk abban, hogy találunk megoldást a kialakult nehéz helyzetre. A kormányzat részéről továbbra is megvan a szándék és az akarat, hogy segítséget biztosítson a települési önkormányzatoknak, azonban a lehetőségek közel sem olyan mértékűek, mint amilyeneket megszokhattunk a mögöttünk lévő néhány évben – fogalmazott Becsó Zsolt.

Az országgyűlési képviselő arra is kitért: – A brüsszeli szankciók teljes mértékben elhibázottak. Az az érdekes, hogy ezt miért nem értik meg Európa más országaiban, hiszen nem csak a magyar embereket, önkormányzatokat, gazdasági szereplőket sújtják ezek a szankciók. Mi erre egyedülálló módon úgy próbálunk választ adni, hogy megkérdezzük az állampolgárokat a kialakult helyzetről. Véleményüket közvetítjük az európai unió döntéshozói felé, ez erősíti a mi tárgyalási pozíciónkat is. Minél többen élnek a nemzeti konzultáció lehetőségével, annál erősebb hangja lehet a miniszterelnöknek az Európai Unión belül is – húzta alá.  

Lakossági fórum Bátonyterenyén Gyopáros Alpár, Becsó Zsolt 2022.11.10.
Becsó Zsolt elmondta, hogy közvetlen egyeztetéseket folytatnak majd a kiemelt kormányzati szereplőkkel a kialakult helyzet kezelésére vonatkozóan
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

A fórumon szó esett egyebek mellett arról is, hogy a Modern Városok Programnak köszönhetően milyen fejlesztések történtek Salgótarjánban, ahol a 20 milliárd forintból megvalósuló onkológiai központ kivitelezése is a végéhez közeledik. Gyopáros Alpár arra is emlékeztetett, hogy a Magyar Falu Program által Nógrád megye egyes számú választókerületébe közel 8 milliárd forint érkezett az elmúlt három évben, majd rátért a fórum fő témájára: a háborús konfliktusra rossz európai uniós válasz született, az energetikai szankciók hatására kilőttek az energiaárak. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány mindig is a szankciók ellen emelt szót és olyan eszközök alkalmazását szorgalmazza, amelyek tényleg elhozhatják a békét. 

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy Gyopáros Alpár délután Bujákra is ellátogatott, ahol átadták a Magyar Falu Program pályázati támogatásából nemrégiben felújított Május 1. utat. A kormánybiztos mindenkit megnyugtatott: a kormány a jövőben is támogatja majd a kistelepüléseket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában