Oszter-birtok

2022.10.21. 14:01

A tervek szerint megnyitják a látogatók előtt a diósjenői Oszter-birtokot

F. Z.

Oszter Alexandra azt tervezi, programokat is szervez Diósjenőn

Forrás: Bors

Oszter Alexandra a Borsnak elárulta, hogy a birtokot szeretné felvirágoztatni, és megnyitni kapuit az emberek előtt. A színésznő számára édesapja öröksége jóval inkább érzelmi, mintsem anyagi értékkel bír. A diósjenői birtok vezetése sokrétű feladat és teljes embert kíván, ezért a színésznő férje is kiveszi a részét a teendőkből. 

– A párommal teljes mértékben erre fókuszálunk, és megosztjuk a munkát. Egy gazdaságban sok az adminisztrációs feladat is, a nem kevés fizikai munka mellett. Természetesen vannak segítőim, akikkel már édesapám is együtt dolgozott. Nem teljesen a nulláról indultam, de valóban sok minden szakadt a nyakamba. Jelenleg nincsenek állatok a halakon kívül, de róluk is gondoskodni kell persze. Mellettük ott vannak még a szántók és az erdők is – mondta Oszter Alexandra.

A színésznő beszélt a terveiről is. Elmondta: korábban felmerült annak a lehetősége, hogy eladják a birtokot, ám nem szeretne megválni azoktól a falaktól, az erdőktől és a  tájtól, amelyekről nagyon sok szép emléket őriz.

– Sok tervem van, minden vágyam az, hogy létrehozzunk egy jól menő gazdaságot – fejtette ki Alexandra. Egy Oszter Farmot szeretnék létesíteni, ahol vendégházak vannak kialakítva turistáknak és vadászoknak, illetve hosszabb távon lovakat is tartanánk, emellett rajz- valamint dráma tábor is itt kapna helyet. Egy kulturális központot álmodtam meg, ahol a gyerekek a magyar kultúrát szívhatják magukba. Megismerik a gyógynövényeket, erdőjáráson és különböző kézműves foglalkozásokon vennének részt, hogy a jövő generációit megismertessük a hagyományokkal, hogy egy kicsit visszatérhessenek a gyökerekhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában