Szüret

2022.09.06. 11:26

Szőlő alig terem, de a nógrádiak őrzik a hagyományt

Színes programokkal készülnek Nógrád megye települései a szüret időszakában, amely Magyarországon szeptember és október között zajlik.

Nagy Orsolya

Szüreti mulatság a hollókői ófaluban. Ilyenkor a bolondozás főszerepet játszik

Forrás: Nool

A szüret hagyománya hosszú évszázadokra nyúlik vissza, amelyet szűkebb hazánkban is ápolnak. Pásztón szeptember 10-én, szombaton tartják a szőlő és a bor ünnepét, amely 14 órakor kezdődik látványos felvonulással, majd zenés-táncos műsorokkal várják az érdeklődőket. 18 órától Sasvári Sándor lép színpadra, amelyet Abba Tribute-show követ, végül utcabállal zárják a napot. Emellett pedig a Varázsvölgyben is programokkal készülnek erre a napra. 

Taron szeptember 25-én, vasárnap rendezik meg a szüreti mulatságot. Turopoli Zsolt polgármester elmondta, hogy már nem jellemző annyira napjainkban a szőlőtermelés, korábban a település határában sokan foglalkoztak szőlővel. Ennek ellenére fontosnak tartják a helyiek, hogy ápolják az őszi betakarításhoz kapcsolódó ünnepet. 

– Ezen a napon a falu iskolásai, óvodásai, a civil szervezetek és a helyiek is megmozdulnak, hogy tartsanak egy délutáni vidám vasárnapot. Ilyenkor végigvonulnak a fő utcán népviseletben és ötletes jelmezekben, de a helyi mazsorettcsoport is fellép. A végén pedig a hivatal előtt a falu rossza betöri az ablakot és elénekli a nótáját, majd rendezünk még egy kisebb mulatságot – közölte Turopoli Zsolt. 

Salgótarjánban a Kemerovón immár negyedik alkalommal rendeznek szüreti felvonulást szeptember 10-én, szombaton, 13 órától a Kertvárosért Egyesület szervezésében. Barna Bence, az egyesület elnöke kifejtette, hogy már az első rendezvény szervezésekor célul tűzték ki a hagyományteremtést, amelyet sikerült is megvalósítani. 

– Nemcsak kulturális, de nagy közösségépítő szerepe is van a szüretinek, amelyről eddig rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. A környékbeliek pedig mindig nagyon várják – emelte ki az elnök. 

Az esemény lovas kocsis felvonulással kezdődik, amely után fellép a GMK Trió, a Pilinyi Vegyeskar, Hamar János, majd a Kerozin, végül utcabállal zárják a napot. 

Drégelypalánkon szeptember 24-én, szombaton, 14 órától tartanak szüreti felvonulást és mulatságot. A tervek szerint a menet a község forgalmasabb pontjain áll majd meg, és a Kisbíró beszéde mellett, közös tánccal is szórakoztatják majd a helyieket. Az esti órákban pedig bált rendeznek a helyi művelődési házban. Nézsán szintén szeptember 24-én rendezik meg a felvonulást és a bált 13 óra 30 perctől. 

Bujákon két napon át mulatnak majd szeptember 24–25. között. Az első napon 19 órakor Szent Mihály-napi tűzgyújtást tartanak az Eszterházy tér udvarán. Ugyanekkor nyitják meg Podonyi János fotókiállítását, valamint a bujáki csipkeverő szakkör munkáit is bemutatják. Másnap, 11 órakor terménybetakarítási hálaadó szentmisével kezdik a napot a templomban, majd 14 órától szüreti felvonulást tartanak, 16 órától pedig kezdetét veszi a szüreti műsor a művelődési ház színpadán, majd elkezdődik az estig tartó szórakozás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában