Verseny

2022.09.02. 20:01

A Farmer Expo legszebbjeinek választották a karancsaljai tenyésztő jerkéit

Első helyezést ért el a kö­zelmúltban Somodi Csaba karancsaljai juhtenyésztő a XXXI. Farmer Expón, Debrecenben. A tíz hónapos állatok versenyre való felkészítése nem volt egyszerű feladat, főleg úgy, hogy ez volt az első megmérettetésük. A zsűri számos külső jegy alapján értékelte az ile de france fajtájú jerkéket, mint például a lábállás és a hát egyenessége. A tenyésztő a jó genetikában látja a siker kulcsát, hiszen a versenyen indított három jószág egy kostól származik, aki jelenleg az ötödik legjobban szereplő tenyészkos a magyar ranglistán.

Fodor Orsolya

A három díjnyertes juh. A szakemberek a jószágok küllemét, például a lábállást vagy a hát egyenességét bírálták

Somodi Csaba csupán néhány éve, 2016-ban fogott juhtenyésztésbe, és az első megmérettetésen, a Debrecenben tartott XXXI. Farmer Expón, a Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron máris első díjjal jutalmazták a tíz hónapos állatait. A szakemberek a versenyen a jószágok küllemét bírálták, mint például a lábállás vagy hát egyenessége. A gyapjú hosszának el kellett érnie az egy centit, ezért nem vihetett frissen nyírt jerkéket a zsűri elé. 

– Az esélytelenek nyugalmával indultunk el, bár a felkészítésre nagy hangsúlyt fektettünk. Többször kellett például fürdetni az állatokat a kiállítás előtt. Az első próbálkozást nagyon rosszul viselték a bárányok, de lassan hozzászoktak a procedúrához – árulta el tenyésztő. 

Mint mondta, nem volt könnyű a feladat, hiszen arra is vigyázni kellett, hogy a tiszta állatok ne koszolják össze magukat rövid időn belül. Emellett még tápot is adtak a jerkéknek a verseny előtt, olyat, mint amilyet a kisbárányoknak szoktak. 

Somodi Csaba juhtenyésztő az oklevéllel és a díjjal 
Fotós: F. O. / Forrás: Nool

– Már a kezdetekkor fontos volt számomra, hogy törzskönyves állataim legyenek. Csak első osztályú tenyészkosokkal dolgozom, hogy az utódok a lehető legjobb genetikával rendelkezzenek. Ennek a fajtának nagyon jó az alkalmazkodóképessége, ezért is esett erre a választásom – fogalmazott Somodi Csaba. 

Hozzátette: két év alatt háromszor fiaztatnak, ez a sűrített elletés. Jelenleg 10 anyánál 14-18 bárány születik. A törzsből érdemes kivenni azokat az egyedeket, amelyek kétszer egymás után csak egyet fialnak. Ezeknek ugyanis nem gazdaságos a tartásuk, hiszen ugyanannyit esznek, ugyanannyi helyet foglalnak, és két év alatt csak három utódot hoznak a világra, míg a másik hatot. Emellett tovább öröklődik a szaporodási tulajdonság is. Ezért fontos, hogy a rosszabb géneket ne adja tovább az állat. Jószágai szerencsére remek szaporodási indexet mutattak fel. 

– Szigorú méréseket végeznek a szakértők az állatok besorolásával kapcsolatban. Hozzám éppen jövő héten érkeznek a juhszövetségtől. A kosoknak például 93 pontot kell elérniük tíz hónaposan, hogy megkaphassák az A pedigrét. Csak így lehet őket a legjobb kategóriában értékesíteni – fejtette ki Somodi Csaba. 

Mint mondta, ilyenkor az állatok súlyát, a lábállását, az egyenes hátat, a fej és az orr formáját nézik. Nem lehet például szarvkezdemény az ile de france fajtájú juhokon, és fekete pigmentnek sem szabad megjelenni, bár a fülben és az orron minimálisan megengedett. 

Első osztályú francia tenyészkostól származnak a díjnyertes jerkék | Nógrád megyében nincs lehetőség kiállításon megmutatni ezeket az állatokat. A helyi tenyésztők közül sokan egyedül, munka mellett dolgoznak a gazdaságukban, így sem idejük, sem energiájuk nem marad a versenyekre.  – Nekem sokat segít a feleségem a jószágok körül, ezért is sikerült ilyen jól a szereplésünk Debrecenben. A három díjnyertes jerkénk ugyanazon kostól származik. Róla tudni kell, hogy ő úgy született itt, Magyarországon, hogy Franciaországból lefagyasztva hoztuk a hímivarsejtet, és mesterséges megtermékenyítéssel fogant. Jelenleg ő az ötödik legjobban szereplő tenyészkos a magyar ranglistán – mondta Somodi Csaba.  A tenyésztő birkák iránti rajongása azután alakult ki, hogy pár évig csupán szezonálisan tartott néhány példányt. Először azért vette az ile de france fajtájú juhokat, hogy a birtokán lelegeljék a füvet. Néhány évvel később viszont, amikor már átteleltette a jószágokat és születtek kisbárányok is, úgy döntött, hogy komolyabban szeretne foglalkozni a tenyésztéssel. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában