Vásár

2022.09.04. 16:22

Már most mágnesként vonzza az érdeklődőket a hamarosan megnyíló nagylóci bolhapiac

Az önkormányzat és a helyi képviselő-testület úgy döntött, hogy vasárnaponként – a hatvani piac mintájára – bolhapiacot tartanak a községben. Szalai Gábor polgármester elmondta, hogy szeptember 11-én tartják majd meg első vásárt.

Fodor Orsolya

Egyelőre nem kérnek helypénzt az eladóktól, szeretnék, ha minél többen jönnének (borítóképünk illusztráció!)

Forrás: Észak-Magyarország

Fotó: Ádám János

– Korábban nagy sikerrel működött piac a településen, de a koronavírus-járvány megjelenésével megszűnt ez a lehetőség. Szeretnénk újraéleszteni a vásárlásnak ezt a formáját, mert nagy igény mutatkozik rá. Nemcsak a helyieket érdekli ez az adás-vételi alkalom, hanem a környező településeken élők is kíváncsiak rá – mondta a polgármester.

Hozzátette: egyelőre csak a község Facebook-csoportjába tették ki a hírt az induló bolhapiacról, de máris harminc árus jelentkezett. Egyelőre az eladóktól nem kérnek helypénzt, mert szeretnének minél több embert a településre csábítani vasárnaponként.

A falu vezetője úgy véli, hogy hasznos, ha gazdát cserélnek olyan holmik, mint például a gyerekruhák és a kiságyak. Ezeket a cikkeket lényegesen olcsóbb használtan megvásárolni, mint újonnan, ez pedig segít csökkenteni a családok anyagi terheit.
– A használt termékek mellett persze lehet mást is árusítani, ha például valaki őstermelő, akkor nyugodtan eladhatja a termékeit a piacon. Ez azért is jó, mert így nem a világhálón kell egyesével böngészni a hirdetéseket, hanem egy helyen lesz megtalálható minden a falu központjában – tette hozzá Szalai Gábor.

Mint mondta, a piac helyszíne az idősek otthona előtt lesz. Azért választották ezt a területet, mert elég nagy, burkolt, így az eső sem jelenthet majd akadályt, emellett mosdók is vannak a helyszínen. Büfé működtetésére is adott a lehetőség, így a távolabbról érkezők számára is vonzóbb lehet a vásár. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában