Korszerűsítés

2022.09.22. 20:25

Hatmilliós támogatást adott a bátonyterenyei önkormányzat társasházak homlokzati felújítására

A szűkös források ellenére négy társasház homlokzata újulhat meg önkormányzati támogatással a városban, az erről szóló szerződéseket a napokban írták alá a városházán.

Gulyás Edina

Nagy-Majdon József (balról a 3.) a támogatások átadásán a kedvezményezettek képviselőivel

Forrás: Beküldött fotó

Nagy-Majdon József polgármester arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat által kiírt pályázatra hat kérelem érkezett. Ezeket még a nyár folyamán elbírálták, négyet ítéltek elfogadhatónak, ugyanis csak az épületek külső felújítására lehetett támogatást kérni. A nyertes pályázók összesen közel 6 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak, amit a társasházak renoválására, külső színezésére fordíthatnak. 

– Szűkösek a forrásaink, azonban szeretnénk arra ösztönözi a lakóközösségeket, hogy az elöregedő, rossz állapotban lévő, lepusztult lakótelepi ingatlanok korszerűsítését fontosnak tartsák. Tegyenek környezetük szépítéséért, áldozzanak az épületekre – fogalmazott Nagy-Majdon József. – A jövőben, amennyiben továbbra is lesz erre igény, szeretnénk az erre fordítható keretösszeget bővíteni. Az önkormányzathoz befolyt építményadóból tudunk támogatást biztosítani ezekre a célokra. Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a későbbiek folyamán még több forrást tudjunk erre előteremteni. 

Mint mondta, energetikai fejlesztésre ebben a kiírásban nem lehetett pályázni, arra más forrásokat kell keresni a társasházak lakóinak. A fenti közel hatmillió forintos támogatásból a Csentei út 5-7-es, a Rimay út 22-es, a Kossuth út 13-as és a Kossuth út 17-es számú épületek kapnak új külsőt. Ezek a homlokzati felújítások is hozzájárulnak a városkép javításához. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában