2022.08.04. 19:20
Megyeszerte szebbé varázsolja a falvakat a karancslapujtői önkormányzat tulajdonában lévő cég
Megyeszerte szebbé teszi a falvakat és az intézményeiket a Karancslapujtő önkormányzatának tulajdonában álló cég, amely fellendíti a település gazdaságát és munkát biztosít a helyiek számára.
Egy pályázatnak köszönhetően hozzávetőleg százmillió forintot tudtak gépekbe fektetni
Forrás: Nool
Fotó: Hegedűs Márk
Eredményesen működik az a vállalkozás a településen, amelyet az önkormányzat a Gazdaságélénkítő Programnak köszönhetően hozott létre mintegy 220 millió forintos támogatásból.
Dr. Tóth Márton, a Karancsszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kezdeményezéshez a Karancs-völgyének hét önkormányzata csatlakozott Karancslapujtő mellé, így Karancskeszi, Karancsalja, Karancsberény, Etes, Mihálygerge, Egyházasgerge és Litke. Céljuk, hogy ezeken a településeken üzemeltetési feladatokat lássanak el, és a községek zöldterületeinek, valamint az intézményeinek a karbantartását is ez a cég végezze.
– Egy hónappal ezelőtt kezdtük meg a munkát tíz alkalmazottal. Kiváló csapat állt össze a különböző területeken dolgozó szakmunkásokból. Van közöttünk festő, bádogos, kőműves, asztalos, burkoló, de vízvezeték-szerelő is. Ezáltal minden olyan munkát el tudunk végezni, amely elengedhetetlen például az épületek külső és belső felújításához és a zöldterületek karbantartásához is – közölte Tóth Márton.
Hozzátette: szolgáltatásaik közé tartozik többek között a fűnyírás, az ágaprítás, a térkövezés, a favágás, a vakolás, a hóeltakarítás, a tereprendezés, a bontás, a költöztetés, de az asztalos- és a lakatosmunkálatok elvégzése is.
Gépállományuk értéke pedig a pályázatnak köszönhetően hozzávetőleg százmillió forint. Ezek között van targonca, betonkeverő, fűnyíró traktor, tégla- és térkővágó, valamint nagynyomású mosó, de az önkormányzat eszközei is a rendelkezésükre állnak.
Az igazgató arra is kitért, hogy akár a lakosságnak is tudnak segíteni, például egy-egy családi ház felújítása során. Jelenleg pedig a Salgótarjáni Tankerületi Központ iskoláinak kisebb karbantartását, felújítását végzik a szakemberek.
– A pályázat egyik feltétele az volt, hogy öt éven keresztül működjön a cég, azonban hosszabb távra tervezünk. Az elmúlt hónapokban több kutatást is végeztem azzal kapcsolatban, hogy mekkora az igény Nógrád megyében ezekre a munkákra, és kiderült, hogy igen nagy. Az önkormányzatoknál ugyanis egyre kevesebb közfoglalkoztatott dolgozik, így nehezebben tudják megoldani például a zöldterületek karbantartását. Ráadásul manapság igen nehéz megfelelő szakembert találni, hiszen akár több hónapot is várni kell rájuk – emelte ki Tóth Márton, aki a jövőben nemcsak több embernek szeretne munkát adni, de a gépállományt is növelné.
Mint mondta, fontos számára, hogy szűkebb hazánk lakosai bizalmat szavazzanak nekik, és elégedettek legyen az elvégzett munkával. Emellett pedig szívügye, hogy a települések is rendezettek legyenek, és egyre szebbé, vonzóbbá váljanak a helyiek és az idelátogatók számára is.
Az igazgató végül hangsúlyozta, hogy tíz család megélhetését biztosítani valóban gazdaságélénkítő programnak nevezhető.
Baksa Sándor, a falu polgármestere korábban úgy fogalmazott, hogy bízik a projekt jövőjében, a létrehozott feltételek pedig biztos alapot teremtenek a sikeres működéshez, valamint a Karancs-völgye további fejlődéséhez.