Fejlesztés

2022.08.27. 18:19

Huszonötmillió forintból kültéri térképet és színpadot is terveznek Zabaron

A község önkormányzata 25 millió forintos támogatáshoz jutott a Top Plusz közösségi infrastruktúra-fejlesztésre irányuló kiírásán.

Veres Edina

Hidegrekodjai miatt sok turista érdeklődik a település iránt

Forrás: Nool.hu

Ferencz Nándor Lajos, a falu polgármestere elmondta: az összegből olyan objektumokat hoznak létre a falu központjában, amelyek a különböző programok, például a Zabari Hidegfesztivál megvalósításához szükségesek.

– A projekt során kialakítunk egy 77 négyzetméteres, fedett szabadtéri nagyszínpadot, illetve az ahhoz tartozó kiszolgáló helyiséget. Ez utóbbi egy csaknem 28 négyzetméteres közösségi épületet jelent fedett terasszal, zuhanyzóval, és mosdó helyiségekkel. Emellett a beruházás több jelölőtábla elkészítését is tartalmazza, amelyek célja, hogy segítsen a településre érkezők számára eligazodni például a fesztivál területén – részletezte Ferencz Nándor Lajos.

A Hideg Fesztivál nagy sikernek örvend a helyiek körében is
Forrás: Nool.hu/Archív

A polgármester hozzátette: a település hazánk leghidegebb falujaként szerzett hírnevet. Ennek köszönhetően immár nem csak a Hidegfesztivál idején, hanem például nyáron is egyre több látogató keresi fel Zabart. Éppen ezért az elnyert támogatásból egy olyan kültéri térképet is szeretnének készíteni, amely a helyi érdekességeket, illetve a látnivalók helyét és az azokhoz vezető útvonalat is felfedi az érdeklődők számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában