2022.07.07. 07:05
Lovastábori élményekkel teszik színesebbé a diákok vakációját Szécsényben
Manapság egyre több gyermek és fiatal körében népszerűek a lovas szabadidős tevékenységek és a lovassportok. Főként a lányokat csábítja a lovaglás, amihez a nyaranta tartott lovastáborok nagymértékben hozzájárulnak.
Sáros Szofi (balra) felügyeli Fehér Bodza lovaglását. Játékos programok is színesítették a tábor életét
Fotó: Sz. F.
A helyi Liget Lovasudvarban tíz éve minden évben tábort rendeznek a gyermekek számára. Így történt ez a napokban is. A városból és a környező településekről érkező résztvevőkből tevődik össze a tábor létszáma.
Véghné Turányi Éva, a tábor vezetője elmondta, hogy még budapesti gyermekek is jelentkeztek, akik éppen itt Szécsényben, a nagyszüleiknél töltik a vakáció egy részét. A nagymamák, nagypapák és a szülők is boldogok, hogy a tábor ideje alatt megoldódik a gyermekek felügyelete, és közben egészségesen, jó közösségben, sokat tanulva telik a szünidő.
Reggel fél nyolctól fogadják a gyermekeket, a tábor közösségi termében, ahonnan délután négy órakor vihetik haza őket a hozzátartozók. A napi programban fontos szerepet kap a lovaglás, illetve a lovaglási ismeretek minél behatóbb elsajátítása. Reggel a lovak közös ápolásával kezdődik a tábori élet, s ezt követően, amíg nincs nagy hőség, a lovaglást helyezik előtérbe. A kezdőket futószáron vezetik körbe-körbe, tehát az oktató fogja a lovat, az irányítás az ő kezében van, így ülik meg a hátast a kezdők. A haladók viszont már önállóan körözhetnek a karámban, mialatt megtanulják a lovon történő helyes testtartást, az állattal történő együtt mozgást, illetve, hogy hogyan viselkedjenek a ló hátán, az állat járásakor, ügetéskor vagy éppen a vágtakor. Természetesen a ló elindítása vagy megállítása az első feladatok közé tartozik.
A gyermekek minden ezzel kapcsolatos tevékenységet nagyon élveznek, és a tábor egyéb rendezvényeit is örömmel látogatják. A közelben élő fiatalok közül többnek a tábor befejeztével sem szakad meg a kapcsolata a lovasudvarral, év közben is gyakran ide járnak lovagolni. A lovas tevékenységek mellett játékos programok, például fagyizás teszi még élményszerűbbé a táborozók életét. A nagy melegben árnyat adó fák alatt töltik idejüket, ott játszanak. Az ebédet egy vendéglátóipari egységből szállítják ki részükre.
Idén a vanyarci Fehér testvérek, Hanga és Bodza is részt vettek a táborban. Édesanyjuk elmondta, hogy gyakran meglátogatják a Szécsényben élő nagyszülőket, a gyermekeik pedig nagyon szeretik az állatokat, főként a lovakat, ezért íratta be őket ide a táborba.
Végh Adél már gyakorlott táborlakónak számít, hiszen már a második évben kapcsolódik be annak életébe. A tízéves kislány elmondta, hogy imádja a lovakat, és év közben is gyakran jár lovagolni a lovasudvarba. Késő délután aztán, amikor megérkeznek értük a felnőttek, alig győzik megosztani velük napi élményeiket.