Turizmus

2022.06.02. 06:50

Nógrád megyében is indulhat a nyári szezon, még vannak szállások a pünkösdi hétvégére

Folyamatosan érkeznek a foglalások a Nógrád megyei hotelekbe és vendégházakba pünkösdre, illetve már a nyárra is vannak érdeklődők. A szezon azonban még csak most kezdődik.

Nagy Orsolya

Bánk, fürdőzők a híres tóban. A település az elmúlt évtizedekben Nógrád megye egyik legismertebb és legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjává és üdülőhelyévé fejlődött.

Forrás: MTI, Balogh Zoltán

Pár nap és pünkösd, így újabb hosszú hétvégét élvezhetünk. A szálláshelyek egy része már megtelt, de a vendéglátóhelyek gőzerővel készülnek a nyári szezonra is. A Mátra közkedvelt kirándulóhely ebben az időszakban. 

Hipszki János, egy mát­ra­ke­resz­te­si szálláshely tulajdonosa lapunknak elmondta: sok foglalás érkezett pünkösdre, de még csak most kezdődik a szezon. 
– Egyre több az érdeklődő, a nyári szünet ideje alatt sokkal többen foglalnak, főleg családok és párok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az emberek többsége későbbre hagyja a foglalást. Ennek oka pedig az időjárás kiszámíthatatlansága, hiszen mindenki jó időben szeretne a Mátrában pihenni, de olyan vendégek is akadnak, akik csak az étterembe térnek be. Hozzátette: a külföldi vendégek száma jelenleg minimális. 

– A hollókői, a garábi, a felső- és alsótoldi vendégházainkban is telt ház van. Sok külföldi vendég jön a háromnapos hétvégére, túlnyomórészt belföldiek foglaltak nálunk – árulta el Franka-Kelemen Helga, a vendégházak tulajdonosa, aki bízik benne, hogy az idei nyáron a régi vendégek is visszatérnek majd. A tulajdonos szerint érezhető, hogy a járvány visszaszorult, így hasonló vendégseregre számítanak, mint tavaly. Árat nekik is emelni kellett, hiszen mindenhol drágulás volt az elmúlt hónapokban, így igazodniuk kell ehhez, hogy fenn tudjanak maradni. 

Mint mondta, minden korosztályból érkeznek hozzájuk, családok és baráti társaságok főként ünnepekkor, míg hétköznapokon például csapatépítő rendezvényeket is tartanak. Vannak ugyanakkor olyanok is, akik csak szeretnének kicsit elszakadni a zajos várostól, és csendes, nyugodt környezetben pihennék ki a hétköznap fáradalmait. 

Hugyecz József, az egyik bánki panzió tulajdonosa kiemelte, hogy sajnos a hétköznapokon kevesebb az érdeklődő, de a hosszú hétvégék általában 75-80 százalékban telítettek, így a mostani is. 

– Napi szinten érkezik ilyenkor foglalás. Vannak jó néhányan, akik nem terveznek előre, és az utolsó pillanatban telefonálnak a szállás miatt. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan nem mennek el kikapcsolódni, ugyanis a gazdasági helyzet sokakat megviselt – fejtette ki Hugyecz József. 

Úgy fogalmazott, hogy nyárra is vannak már előfoglalások. A vendéglátóhelyeknek nem könnyű most, ugyanis nehéz kalkulálni a kiadásokkal. Nagy áremelkedés volt az elmúlt időszakban, növekedtek az alapanyagárak, a fenntartási költségek, a bérek is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában