Vendégmunkások

2022.06.16. 16:33

Már akár nyáron is fogadhat vendégeket a felújított balassagyarmati munkásszálló

A város önkormányzata még 2018-ban nyert el támogatást a szlovák–magyar Interreg munkaerő mobilitási pályázaton munkásszálló létesítésére.

L. J.

Nyolcvankilenc ember lakhat az épületben

Forrás: NMH/Fürjes Béla

A szállót a Bercsényi utca egykori iskolaépületében alakították ki, a felújítás munkálatai a közelmúltban fejeződtek be. Megvalósult többek között az épület homlokzatának, tetőszerkezetének felújítása, elvégezték a falak hőszigetelését, továbbá nyílászárókat cseréltek, gépészeti felújítást végeztek, valamint a szükséges berendezéseket, bútorokat, ágyneműket is beszerezték. 

Csach Gábor, a város polgármestere hírportálunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy a beruházás megvalósítását nagyban nehezítette az építőipari anyagárak jelentős emelkedése és a kivitelezés közben kiderült statikai problémák. Így végül közel félmilliárd forintból készült el a 89 férőhelyes munkásszálló. 

– Az önkormányzat pályázatot írt ki a munkásszálló üzemeltetésére, amely eredményesen zárult le. Nem mellesleg a bérleti konstrukciónak köszönhetően az általános forgalmi adót is visszaigényelhetjük, ami több mint 100 millió forintot jelent majd – mondta el Csach Gábor. Hozzátette: – A beruházás legfőbb célja az óriási munkaerőhiány csökkentése, amivel már közel tíz éve küzd a nyugat-nógrádi térség. 

Évek óta több helyi és környékbeli vállalat részéről is igény mutatkozott a munkásszálló létesítésére. Ezért elsősorban a helyben adót fizető termelő cégek munkásai számára biztosítanak majd olcsó szállást. Emellett az önkormányzat célja az is, hogy az ideérkező vendégmunkások megtalálják a számításaikat Balassagyarmaton, és idehozva családjukat vagy itt alakítva családot, végül a városban telepedjenek le. A polgármester kitért arra is, hogy a szálló működtetőjének feladata a használatbavételi engedély megszerzése, így csak tőle függ, hogy a Bercsényi utcai épület akár már nyáron fogadhatja a vendégmunkásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában