Segítség

2022.06.29. 11:19

Felajánlásokat várnak a csontsovány kutyák megmentéséhez a nyugat-nógrádi állatvédők

Több mint tíz évvel ezelőtt határozott úgy néhány állatbarát civil önkéntes, hogy megpróbálnak segíteni a rossz körülmények között tartott, utcára dobott, magára hagyott állatokon.

Gulyás Edina

Borítóképünk illusztráció! Riport a Miskolci Állatsegítő Alapítvány Állatmenhelyén a kutyák gondozásáról a kánikulai melegben. Fotó. Vajda János VJ Észak-Magyarország Képen: Horváth Rita a MÁSA Állatmenhely vezetője

Forrás: MW

Négy éve hívták életre a San Lazaro Állatvédő Alapítványt. A lelkes csapat erőn felül tesz a sanyarú sorsú kedvencekért, a nyugat-nógrádi járásokban ugyanis egyetlen állatmenhely sem működik. Így befogadó családoknál helyezik el a megmentett négylábúakat, az elmúlt tíz évben közel ötezer alkalommal segítettek. 

– Nem tudunk elmenni a csontsovány, a nyakába benőtt láncon tengődő, sokszor víz és fedél nélkül vegetáló, vagy az utcán kóborló állatok mellett. Nem tudunk szemet hunyni a szenvedésük felett – hangsúlyozta Dallos Szilvia, az alapítvány tagja, aki maga is azért harcol nap, mint nap időt és fáradtságot nem kímélve, hogy minél több jószágot szerető családhoz juttathasson.

Ilyen eseteknél is helyt kell állniuk például: 

– Ez egyre nehezebb, összesen négy családnál tudjuk elhelyezni a megmentett négylábúakat. Leginkább kutyáknak igyekszünk segíteni, de nem hagyunk bajban macskákat és madarakat sem – teszi hozzá az önkéntes. – Elkeserítő, hogy a munkánknak nem látjuk az eredményét, csak tűzoltásnak érezzük, amit csinálunk. Nehéz megbirkózni a lelki teherrel,  de nem dughatjuk homokba a fejünket, attól még nem szűnik meg az egész országban jellemző, Nógrád megyében pedig hatványozottan jelen lévő probléma. 

Mint mondta, a koronavírus-járvány tovább rontotta a helyzetet, sok gazda megbetegedett, vagy elhunyt. A nagy, országos állatvédő szervezetek korábban sokat segítettek, azonban napjainkban már azok is telt házzal működnek. Nagy szükség lenne különböző felajánlásokra, a kutyák szállításához használt autó a közelmúltban elromlott, így az anyagi támogatás lenne a legsürgetőbb. Emellett befogadó családok jelentkezését is várják, kutyatápot is mindig szívesen fogadnak. A segíteni szándékozók az alapítvány közösségi oldalán megtalálják az információkat. 

– Hiszem, hogy a fenti probléma megoldható. Szigorú intézkedések és szankciók bevezetése, valamint a kötelező ivartalanítás jelentheti az utat a felelős állattartás felé – fogalmazott Dallos Szilvia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában