Akció

2022.05.08. 13:05

65 zsák szemetet szedtek össze az önkéntesek Vizsláson és Újlakon

Közösen tisztították meg a vizslásiak a falu utcáit.

Nool

Forrás: Beküldött

Idén immár tizedik alkalommal valósul meg a TeSzedd! elnevezésű országos hulladékgyűjtő akció, melyhez Vizsláson és Vizslás-Újlakon is csatlakoztak a Kézfogás Vizslásért Egyesület nevében. A szombat délutáni szemétszedésen 24-en vettek részt, köztük gyerekek is, akiknek délelőtt a helyi könyvtárban megtartott foglalkozás is alkalmat teremtett arra, hogy bővítsék a tudásukat a szelektív hulladékgyűjtés terén. 

-  Szorgalmas önkénteseink az akció során 65 zsák eldobált és illegálisan lerakott szemetet szedtek össze három és fél óra alatt, négy bel- és kültéri helyszín megtisztításával. Ezúton is köszönöm nekik a részvételt - mondta portálunknak Nagy Kristóf, a Kézfogás Vizslásért Egyesület elnöke, akinek felesége, Nagyné Albert Ágnes segített a program lebonyolításában. 

65 zsák szemetet szedtek össze az önkéntesek | Beküldött fotó

Az egyesület elnöke hozzátette, fontosnak tartják a környezettudatos gondolkodást, valamint hangsúlyozta, hogy a szemétszedési akciót folytatják. 

A hulladék elszállításáról és a gyűjtéshez szükséges eszközökről (kesztyűk, zsákok, kötözők) idén is az Innovációs és Technológiai Minisztérium gondoskodott. Az összegyűjtött hulladékot a helyileg illetékes közszolgáltatók fogják elszállítani hasznosítás és ártalmatlanítás céljából - közölték az akció hivatalos oldalán, a szelektalok.hu-n.

Gyerekek is részt vettek az akción | Beküldött fotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában