Kezelés

2022.04.23. 19:43

Őssejtterápiával gyógyítják Salgótarjánban a Covid-hajhullást

A hajuk kihullását, illetve a hajszálak kiszáradását tapasztalták magukon azok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. A korosztálytól független, bár elsősorban a középkorúakat érintő problémára létezik kezelés, ami képes visszafordítani ezt a rendkívül kellemetlen folyamatot.

Fodor Orsolya

Ocskai Éva mesterfodrász és hajgyógyász szerint leginkább a nőket érinti a probléma, legtöbb esetben középkorúak fordulnak hozzá segítségért

Forrás: NMH Archívum

Fotó: Balazs Ladoczki

A koronavírus-fertőzésen átesettek gyakran panaszkodnak hajhullásra. Ocskai Éva salgótarjáni mesterfodrász és hajgyógyász elárulta, hogy leginkább a nőket érinti a probléma, pontosabban a legtöbb esetben a középkorúak fordulnak hozzá segítségért. 
– Minden korosztályban előfordulhat hajhullás a betegség után, de a fiatalokra jellemző a legkevésbé a gond megjelenése. Sok vendégemnél nemcsak a haj mennyiségén látszik a változás, hanem a minőségén is. 

Szerencsére létezik olyan kezelés, ami képes teljesen visszafordítani a negatív folyamatot 

– hangsúlyozta a szakember. Mint mondta, azt a hajproblémát, ami a betegség után jelentkezik, egyedül az őssejtes terápiával lehet orvosolni. Egyénfüggő, mennyi kezelés szükséges ahhoz, hogy a hajhagymák állapota helyreálljon, de az eddigi tapasztalatok alapján még nem volt olyan páciens, akinél tartósan megmaradt volna ez a probléma. 

Hozzávetőleg néhány hónap szükséges ahhoz, hogy az eljárás után látványossá váljon az eredmény, de akadt olyan személy is, akinek az esetében már hat hét után szemmel látható volt a változás. 
– Egy középkorú tanárnő fordult hozzám a betegség legyőzése után, és elmondta, hogy kórházi ellátásra is szorult a fertőzés miatt. Akkor hirtelen szinte a hajkoronája felét elveszítette, és a különleges terápia után hat héttel már jól látszott, hogy a haja kezdett visszanőni – fogalmazott Ocskai Éva. 

Hozzátette: a haj mennyiségén túl annak minőségére is rossz hatással lehet a vírusfertőzés, mert kezelhetetlenné, szárazzá válhat. Erre a gondra is ugyanaz az őssejtes kezelés jelenthet megoldást, mint a hajhullásra. Sokan azonban nem fordulnak időben szakemberhez, amikor észlelik a problémákat, és először a reklámokból ismert termékeket választják. Persze azok a készítmények sem rosszak alapvetően, viszont a legtöbb esetben nem a betegség utáni tünetekre jelentenek megoldást.  

Megszűnt a baj – Az 54 éves Takács Lászlóné is arról számolt be, hogy a betegség után hirtelen hajhullást tapasztalt. – Nem vagyok hiú, de kellemetlen volt úgy az utcára lépni, hogy a hajam alatt látszott a fejbőröm. Hajfestékből már régóta azt használtam, ami kevés káros összetevőt tartalmaz, így biztosan nem az okozta a gondot. A kezelés előtt trükkökre volt szükségem, hogy ne érezzem magam kellemetlenül, így rendszeresen sötét hajra való szárazsampont fújtam a hajamra a színezőhatása miatt. Mára szerencsére megszűnt a problémám, és nem kell ilyesmihez folyamodnom – mondta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában