Generációk

2022.04.29. 10:43

Apáról fiúkra, unokákra száll a mesterség szeretete a rimóci pék családjában

A ma is aktívan dolgozó 77 éves Vincze István életét végigkísérte a hetes szám. Úgy tartja, náluk a munka szeretete családi örökség. Szüleitől tisztességet, becsületet tanult, és azt, hogy a megélhetés alapja a munka. Mindig ezeket az értékeket közvetítette tevékenysége során, és ezeket adta át fiainak is.

Szenográdi Ferenc

Vincze István pékmester és felesége mellett fiaik, Attila és Csaba, akik szintén a vállalkozásban dolgoznak

Forrás: Sz.F./NMH

Vincze István Rimócon született hetedik gyermekként. Bár nyomdászatot tanult, de a katonai idő letöltése után hátat fordított a szakmának, jobban érdekelte a pékmesterség. A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalatnál helyezkedett el, immár ötvenhét éve. 

– Érdekelt a pékség, és az imában is benne van: 

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

A kenyér mindig ott lesz a családok asztalán – vélekedett, s hozzátette: – Tudtam, hogy ezen a pályán keményen kell dolgozni, de azt vallottam, amit az ember szeret, azt örömmel végzi, tehát nem a munka nehézségét teszi mérlegre. 

A szakma megszerzése után végigjárta a ranglétrát, volt kemencés, kisütő, dagasztó, majd csoportvezető. 1977-ben Kiváló dolgozó címet kapott s miniszteri kitüntetésben részesült. Amikor a szécsényi üzemet 1984-ben korszerűsítették, rábízták az üzem vezetését. A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalatnál eltöltött 27 év után 1992-ben kollégáival önállósították magukat. Egy kis pékség megvásárlása után öt pékségből álló vállalkozást építettek ki. Az üzem megszűnését követően Vincze István felépítette saját vállalkozását. Megvásárolta a litkei üzemet, és 1998-ban megalapította a Vincze és fiai betéti társaságot, amely azóta is sikeresen működik. A családi vállalkozásnak tagja a felesége is, aki az adminisztrációt intézi, illetve két fia mellett menyei és unokái is itt dolgoznak. Termékeik a megye számos üzletében megtalálhatók. 

Mi a Vincze-kenyér titka?

– Nincs titkunk, mi még a hagyományos módszerrel dolgozunk, a kovászt 6–8 órán át érleljük, amíg eléri a megfelelő savfokot, ezután történik a szakítás. Ma egyre inkább a félkilós kenyér a keresett, s a vásárlóink a teljes kiőrlésű és rozslisztből készült termékeink iránt érdeklődnek. Több mint tízféle terméket forgalmazunk – mondta a pékmester. Vincze István már 17 éve nyugdíjas, de ma is aktívan dolgozik, bár a vállalkozás vezetését egyre inkább fiainak adja át. 

Már az egész család a pékség körül tevékenykedik

Csaba fia alapvégzettsége központifűtés- és gázszerelő, de 1998-tól ő is a pékségben dolgozik. Kezdetben a szállítást végezte, majd 2008-ban OKJ-s pékvizsgát, illetve mestervizsgát is tett. A szakmai irányítást, a termelést egyre inkább átveszi édesapjától. Tudását a pékszakmát tanuló diákoknak is átadja, óraadóként dolgozik a szécsényi Lipthay Béla szakközépiskolában. 

Elmondta, hogy napjainkban nehéz jó péket, bármilyen szakembert találni, ezért köszönettel tartozik azoknak, akik hosszú évek óta az üzemükben dolgoznak. A pékség jelenleg 17 embernek ad munkát, de több személyt is tudnának foglalkoztatni. A családtagok is aktívan részt vesznek a termelés különböző fázisaiban. Az édesapja nyomdokaiban halad tovább, gyermekei pedig őt követik. Az egyik lánya náluk dolgozik, a mintaboltot vezeti, a másik végzettsége cukrász, legkisebb fiuk nyolcadik osztályos. 

Vincze István másik fia, Attila a szállítást szervezi, de hozzá tartozik a műszaki ügyek intézése is. Édesapja úgy vélekedett: – Boldog ember vagyok, mert azt tettem és teszem, ami kedves a szívemnek: felépítettem egy jól működő vállalkozást, amit a gyermekeim, unokáim visznek tovább. Amíg a Jóisten engedi, én is segítek nekik a mindennapi munkában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában