Mentorok

2022.02.04. 06:50

Önkéntesek veszik szárnyaik alá a salgótarjáni kollégistákat

Rendszeres budapesti látogatói vannak a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSzC) Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiuma intézményegységének a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány önkénteseinek személyében. Az egyetemisták a No Bad Choice című projekt keretében különleges módszerrel, az élménypedagógiával segítenek megtalálni, majd megvalósítani a hátrányos helyzetű fiatalok által álomként dédelgetett jövőképet.

Veres Edina

Forrás: NMH/Ladóczki Balázs

A No Bad Choice névre keresztelt kezdeményezés már többéves projekt, amelyet a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány fiataljai valósítanak meg az Európai Szolidaritási Testület finanszírozásával, a Tempus Közalapítvány támogatásával. 

A kezdetekkel kapcsolatban Muth Szonja, a projekt koordinátora elmondta: az alapítvány egy korábbi programjába bekapcsolódott két társa, Oláh Orbán és Nagy Zsolt, akik korábban a salgótarjáni kollégium diákjai voltak. A fiúkat magával ragadta a „Pressley Ridge” szemlélete, illetve az ott alkalmazott élménypedagógiai módszertan, így elhatározták: új ismereteikre támaszkodva viszonozni kívánják mindazt a segítséget, amit az egykori intézményüktől kaptak. 

A hátrányos helyzetű fiatalokat segítik

– Ekkor látták meg az Európai Szolidaritási Testület kiírását, amire sikeresen pályáztunk. Öten indítottuk el végül a kezdeményezést, amelynek célja, hogy a hátrányos helyzetű fiatal generációt segítsük az önálló életük elindításában. Ez egy többlépcsős folyamat, a program lényege, hogy nincs rossz gyerek, csak meg nem értett. Ugyanígy rossz döntés sincs, csak a megfelelő utat kell megtalálni a megvalósításhoz. A salgótarjáni kollégistáknak is ebben próbálunk segíteni az élménypedagógia módszereivel. Így könnyebb megszólítani ezeket a gyerekeket, mondhatni az interaktivitás segítségével tapasztalatot tudunk nekik átadni. Megmutatjuk, hogyan tudnak csapatban dolgozni, alkalmazkodni egymáshoz, ugyanakkor hogyan tudják motiválni a társaikat. A kíváncsiságuktól vezérelve egyre több feladatot próbálnak ki, miközben folyamatosan fejlődik az önismeretük. Ennek köszönhetően pedig kialakul bennük egy jövőkép, amit meg mernek fogalmazni, sőt! Tesznek is érte, hogy megvalósítsák azt, és így nagyobb valószínűséggel tanulnak tovább vagy válnak stabil munkavállalókká – fejtette ki Muth Szonja, majd hozzátette: a kollégium igazgatója örömmel fogadta őket, illetve a diákok részéről is pozitív hozzáállást tapasztaltak, hiszen a kollégisták már az első foglalkozáson is lelkesen vettek részt a feladatok megoldásában. 

Népszerű a foglalkozás

Az egyetemista arra is rámutatott, hogy hazánkban jelenleg csak a salgótarjáni kollégiumban valósítják meg a kezdeményezést. Az alapítvány önkéntesei a részt vevő középiskolásokat a tervek szerint külföldi ifjúsági csereprogramba is bevonnák azért, hogy még inkább bővítsék a kollégisták ismereteit a továbbtanulással kapcsolatban. 

A salgótarjáni fiatalok mindig érdeklődve várják a következő foglalkozást. Nincs ezzel másként Oláh Roland Krisztián, a diákönkormányzat elnöke sem. Véleménye szerint a feladatoknak köszönhetően jobban megismerhették a diáktársaival magukat és egymást is, illetve sok új információt kaptak a továbbtanulással kapcsolatban. 

Forrás: L. B. / NMH

– A mentorok segítségével nem csupán a különféle főiskolákon, egyetemeken és felnőtt- vagy szakképzéseken elsajátítható hivatásokat, illetve azok jellemzőit ismerhettük meg. Az egyik foglalkozáson egy tesztet töltöttünk ki, a válaszainkból pedig kiderült, hogy milyen erősségeink vannak, illetve hogy e tulajdonságok alapján milyen szakma illik hozzánk leginkább – osztotta meg a programmal kapcsolatos élményeit Oláh Roland Krisztián. 
Radics Sándor, a NMSzC Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Intézményegységének vezetője elmondta: a Pressley Ridge Alapítvány már hosszú évek óta tevékenykedik a megyeszékhelyen, így például a már megszűnt baglyasaljai Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthonban zajlott két hasonló kezdeményezés 2005 és 2012 között. A kollégiumvezető arra is kitért: a jelenleg futó programban hozzávetőleg húsz diákja vesz részt. 

Forrás: L. B. / NMH

– A No Bad Choice programmal két volt diákunkon keresztül kerültünk kapcsolatba, hiszen e kezdeményezést fiatal egyetemisták hívták életre. A fejlesztő, élményközpontú foglalkozásaik főként a sikeres pályaválasztásra, illetve az elhelyezkedéshez szükséges készségek fejlesztésére fókuszálnak. Ez azért is jelentős a számunkra, mert általános kollégiumként üzemelünk, ugyanakkor régóta részt veszünk az Arany János Kollégiumi Programban, illetve az Arany János Szakképzési Programban, hiszen hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulóik is vannak. Úgy gondolom, hogy ez a projekt rendkívül hasznos, hiszen a kollégiumban élő gyerekekkel olyan fiatalok osztják meg a tapasztalataikat, akik – akár hasonló körülmények közül indulva – a tehetségüket immár egyetemi berkekben fejleszthetik tovább. Ezzel pedig követendő példaként állhatnak a középiskolás diákjaink előtt, mutatva: kitartással és szorgalommal ők is megvalósíthatják a továbbtanuláshoz fűződő álmaikat – hangsúlyozta Radics Sándor, aki maga is hosszú éveken át dolgozott mentorként egy romákat segítő programban. 

A kollégium vezetője hozzáfűzte: a jövőben várhatóan nem csupán résztvevői lesznek a Pressley Ridge Alapítvány programjainak, hanem azok megvalósításában partnerként fognak közreműködni. 
 

Budapesti egyetemre látogatnak és a kollégium falára festenek

Az egyetemisták játékos feladatai során készítettek már önéletrajzot, de állásinterjúra is felkészülhettek a salgótarjáni kollégium diákjai. Muth Szonja elmondta: a programelemek között szerepel, hogy ellátogatnak a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára, ahol a továbbtanulásnál hasznos információkat kaphatnak majd a tizenévesek. 
– Például az egyetem kínálta lehetőségek mellett az igénybe vehető támogatások témáját is érinteni fogjuk. Egy olyan rendezvényen veszünk majd részt, ahol több, a hátrányos helyzetű gyerekeket felkaroló alapítvány és szakkollégium képviselőjével is találkozhatnak. A foglalkozásokon természetesen a felsőoktatáson túl a felnőtt- vagy a szakképzési lehetőségekre is kitérünk – mondta Muth Szonja. 
Hozzátette: a salgótarjáni kollégisták lelkesedésétől vezérelve, az eredetileg nyolcalkalmasra tervezett programot kibővítették. A kollégium egyik falára festményt készítenek majd a gyerekekkel, amely projektbe várhatóan több művész is bekapcsolódik. Az alkotás célja, hogy a fiatalok ilyen formán is kifejezhessék azzal kapcsolatos érzéseiket, hogy milyen maguk mögött hagyni a gyerekkort és kilépni a nagyvilágba. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában