Fejlesztés

2022.01.26. 13:53

Több beruházás is elkészülhet idén Szécsényben és térségében

A járványügyi helyzet tavaly sem kímélte Szécsény közösségi életét. Azonban a fejlesztésekre mindez nem volt hatással, ugyanis több nagyszabású beruházás munkálatai is elindultak 2021-ben. Stayer Lászlóval, a város polgármesterével az elmúlt időszakról, valamint az idei tervekről és a lezáruló projektekről beszélgettünk.

Lászlók Judit

Stayer László polgármester szerint a több milliárd forint támogatás jelentős fejlődést hozhat

Forrás: NMH | L. B.

– Hogyan értékelné a tavalyi esztendőt? 

– Megpróbáltam magamban sokféle szempontból értékelni az elmúlt évet, de bármelyik úton indultam el, mindegyiknél volt valami hiányérzetem. Szécsény egyik legvonzóbb tulajdonsága a belvárosban lüktető közösségi élet. Korábban jó hangulatú, nagy létszámú, színvonalas rendezvények színesítették és töltötték meg a mindennapjainkat. Az önszerveződő közösségek a felkészülési időszakokat, a próbákat, az egyeztetéseket és az utazásokat is élményként élték meg. Sajnos a járványügyi helyzet mindezt elvette tőlünk az elmúlt időszakban. Hiányzik a közösségi lét, és legfőképpen azok az értékes emberek, akiket az elmúlt években elveszítettünk. Mélyen együtt érzek azokkal a családokkal, akiket veszteség ért. Természetesen a nehéz időszak ellenére a város élte az életét, az önkormányzat pedig a korlátozások és a financiális nehézségek mellett is biztosította a működést. Azonban bizakodással tölthetnek el minket a fejlesztésekre lehetőséget adó kormányzati döntések, hiszen a vállalkozói park kialakítására, a tanuszoda építésére, valamint a Benczúr-kúria felújítására megítélt több milliárd forintos összeg jelentős fejlődést hozhat a város életében. Ezért köszönettel tartozunk a döntéshozóknak, a kormánynak és Balla Mihály országgyűlési képviselőnek is. 

Tavaly jóval kevesebb rendezvényt lehetett megtartani Fotó: H. Cs.

– Idén mi jelentheti a legnagyobb kihívást az önkormányzat számára? 

– Sok feladatunk van, ezért nem tudok rangsorolni. Talán az jelentheti a legnagyobb kihívást számunkra, hogy ezeket párhuzamosan kell véghez vinni. Vannak olyan beruházásaink, amelyeket már nagyon szeretnénk lezárni, fizikailag és adminisztratívan egyaránt, miközben gőzerővel dolgozunk az újonnan induló időszak pályázatain. Emellett mindennap gondoskodni kell a város intézményeinek működéséről és a közterületeinek rendben tartásáról. Ezenkívül idén tavasszal tartják az országgyűlési választást, ahol a polgármesteri hivatal és az önkormányzat dolgozóira nagyon fontos feladat hárul az előkészítésben és a lebonyolításban is. 

– Mit tart a legfontosabb tervnek 2022-ben? 

– Idén átadjuk a több mint háromszázmillió forint pályázati forrásból megvalósuló háromcsoportos bölcsődét, valamint elkészül a sóderbányatóhoz és a Robinson Szigetekhez vezető út korszerűsítése is. Ezenkívül járdát és sportlelátót is felújítunk. Emellett pályázatot nyújtottunk be több benczúrfalvai és pösténypusztai utca felújítására. A beadványok elbírálása folyamatban van. Reményeink szerint látványos előrehaladást tapasztalhatunk majd a vállalkozói parknál, az uszodánál, valamint a Benczúr-kúriánál úgyszintén. Terveink szerint idén végre megépülhet a mentőállomás kétállásos garázsa is. Mindezek mellett abban is bízom, hogy 2022-ben már lehetőségünk lesz a színvonalas, jó hangulatú és nagy létszámú városi rendezvények megtartására. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában