Hagyományőrzés

2021.12.07. 20:46

Közösséget formálva kézműveskedhetnek a nógrádi „szakkörösök”

A régi mesterségek, elfeledett tevékenységek felelevenítésén túl a helyi közösségek formálását tűzte célul egy országos kezdeményezés. „A szakkör” elnevezésű programhoz szűkebb hazánkból közel hatvan településről csatlakoztak. A helyiek a programnak köszönhetően mások mellett vesszőfonással, hímzéssel és mézeskalács-készítéssel tölthetik el közösen az idejüket.

G. E.

Forrás: NMH

Fotó: H. Cs.

A Nemzeti Művelődési Intézetnek és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének közös együttműködéseként 2020 első hónapjaiban indított fejlesztése „A szakkör” elnevezésű online felület. A kezdeményezés interaktív eszközökkel, új célközönség, többek között az ifjúság bevonásával támogatja a páratlanul gazdag magyar kultúra megőrzését és átörökítését. Fontos célja az értékeiket, hagyományaikat ismerő, gyökereikhez ragaszkodó közösségek életre hívása.

– A felület a hagyományos szakköri tevékenységek egyes fázisaiba az internet segítségével vonja be a látogatókat, videókon keresztül díjmentesen biztosít lehetőséget az egyes tevékenységek kipróbálására, azokban való elmélyedésre – tájékoztatott Máté Lászlóné, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója. – „A szakkör” online tudásmegosztó felület a felhasználóknak a járvány embert próbáló időszakában aktív, tevékeny szakköri foglalkozásokat nyújtott, jelenleg pedig segít az online térből a személyes jelenléttel megvalósuló közösségi életbe is visszatérni.

Mint mondta, a 2021 őszén meghirdetett felhívásra szűkebb hazánkból 58 helyszínről jelentkeztek szakkörvezetők.

– Első körben nemezelés, gyöngyfűzés, hímzés, csipkeverés, vesszőfonás, mézeskalács-készítés témákban indultak vagy indulnak el szakkörök megyénkben. Azok vezetői közművelődési szakemberek, akik az elmúlt három évben összesen 5 képzési csoportban sajátíthatták el a szakma fortélyait a középfokú szakmai képzésekben – hangsúlyozta Csaba Alexa, a program megyei felelőse, aki arról is beszámolt: – A szakköri foglalkozások heti vagy kétheti rendszerességgel zajlanak. A résztvevők elsőként megtekinthetik a felületen a választott témához tartozó kisfilmeket. A több részből álló, egy-egy tevékenységet bemutató videók lépésről lépésre vezetik a szakkörökben résztvevőket a kapott alapanyagok felhasználásában, egy-egy tárgy – gyöngynyaklánc, vesszőkosár, mézeskalács szív, hímzett terítő – elkészítésében.

Mint mondta, a húsz alkalomra szóló, öt résztvevő számára elegendő alapanyagokat a Nemzeti Művelődési Intézet biztosítja, azokat a megyei igazgatóságon vehetik át a szakkörvezetők. Lisztet, mézet, fűszert, kiszúró formákat a mézeskalács szakkörhöz, a vesszőt és különböző fajtájú gyapjút a kosárfonáshoz és nemezeléshez, gyöngyök sokaságát a gyöngyfűzéshez, cérnákat, fonalakat a csipkeveréshez, vásznat, hímzőfonalat a hímzéshez. Természetesen mindezen foglalkozásokhoz nemcsak alapanyagot, de kézi szerszámokat is – kisollót, horgoló- és hímzőtűt, kiszúró formát – biztosítanak.
– A közösségformáláson túl természetesen a letűnt mesterségek, a mára elfeledett népi kismesterségek alapszintű megismertetése, a ház körül fellelhető alapanyagok felhasználásnak praktikái is célja a közösségi foglalkozásoknak – hangsúlyozta Máté Lászlóné.

 

Szép, hasznos tárgyakat alkotnak

Szűkebb hazánkban szép számmal érdeklődnek a helyi közösségek „A szakkör” program iránt. Nagykeresztúron is éltek a lehetőséggel, a vesszőfonás fortélyaival ismerkednek majd.
– Sok lakó érdeklődik a programról, fiatalabbak és idősek is. Többen is jelezték, hogy részt fognak venni a foglalkozásokon – tájékoztatott Mócsány Gergő, helyi közművelődési szakember. – A közösségi színtéren heti rendszerességgel gyűlünk össze. Már megnéztük a vesszőfonásról szóló oktatóvideókat, sőt, papírral gyakoroltuk is az egyes lépéseket. Ráhangolódunk a technikára, mire megérkezik a szükséges alapanyag.
A szakember bízik a program sikerében, hiszen a résztvevők saját kezükkel alkothatnak olyan tárgyakat, amelyeknek hasznát is veszik majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában