sofőrködés

2021.11.28. 07:00

Kevesebb haszonnal dolgoznak a nógrádi taxisok

Nincsenek könnyű helyzetben a taxisok szűkebb hazánkban sem, legtöbbször két évre előre tervezik meg a szállítás tarifáját. Van, aki azért dolgozik kisebb haszonnal, nehogy elveszítse a vendégeit, mert akkor még rosszabb helyzetbe kerülne. A pillanatnyi állapot kedvező a befagyasztott benzinárak miatt, s a taxisok remélik, nem következik be jelentős drágulás néhány hónap múlva.

Fodor Orsolya

Szepesi Attila (képünkön) szerint a járvány óta több szépkorú veszi igénybe a fuvart Illusztráció: L. B.

Megviselte a taxisokat a folyamatosan emelkedő üzemanyagár, bár a 480 forintos benzinármaximum valamelyest segíti a pillanatnyi helyzetüket.

Szepesi Attila már 31 éve taxi­zik a megyeszékhelyen. Érdek­lődésünkre elmondta, janu­ár óta nem emelt árat, mert utoljára akkor hitelesítették a taxiórát, és ez kell ahhoz, hogy változtatni tudja a díjazást.

– A folyamatos üzemanyagár-emelkedést nem követte a használt tarifa változása. Legközelebb talán januárban fogom a taxiórát hitelesíttetni, aminek a költsége több tízezer forint. Nehéz előre tervezni két évre a díjakat, mert nem láthatjuk az árak változását – fejtette ki a vállalkozó.

Szepesi Attila (képünkön) szerint a járvány óta több szépkorú veszi igénybe a fuvart
Illusztráció: L. B.

Mint mondta, maximum két évre szólhat a taxiórák hitelesítése, amit a közlekedési felügyelet részéről rendszeresen ellenőriznek a vállalkozóknál. A mostani 480 forintos benzinár-maximalizálás kedvező döntés volt sokak számára, ám a jövőre is gondolni kell, mert ha hónapokkal később az üzemanyagok költsége jelentősen megnőne, az sokakat hátrányosan fog érinteni.

A taxis arra is kitért, hogy változás tapasztalható az utasok igényeiben is, mert megszűnt a rendszeres éjszakai szórakozás. Inkább vásárolni és orvoshoz járnak az emberek, közülük is az utóbbiak vannak már többségben.

– Leginkább a nyugdíjasok azok, akik például a szakrendelésre nem a tömegközlekedést választják, mert úgy érzik, hogy az autó biztonságosabb, jelentősen kisebb a fertőzésveszély, mint a zsúfolt buszokon. Az is jellemző, hogy többen a nagyobb bevásárlás után veszik igénybe a szolgáltatásunkat, mert nem az összes városrészen közlekedik megfelelő gyakorisággal a helyi járat – fogalmazott Szepesi Attila.

A városon kívüli fuvarok viszonylag ritkák, azokat legtöbbször a cégek kérik az alkalmazottjaik részére, leginkább a főváros vagy a repülőtér az úti céljuk.

Lakatos Sándor salgótarjáni taxis hétvégén szállítja a vendégeket, mert csak mellékállásban foglalkozik a személyszállítással.

– Fél évvel a járvány megjelenése előtt vágtam bele a taxizásba, de azóta hat-hétezer forinttal kerül többe az, ha megtankolom az autót. Ettől függetlenül a díjazáson semmit nem változtattam a kezdetek óta. Az emberek nagyon érzékenyek a költségekre, ezért nem mertem megkockáztatni azt, hogy elveszítsem a vendégeimet. Inkább én dolgozom egyre kisebb haszonnal, és már annak is örülök, ha a főállásom mellett szert tudok tenni valamennyi pluszjövedelemre – mondta Lakatos Sándor.

Tapasztalata szerint a rendezvények helyett inkább házi­buliba járnak manapság a fiatalok.

Emelkedik a nógrádi utasok száma

A taxiórák hitelesítését a fővárosban intézik megyénk taxisai. Három tarifát lehet beállíttatni az eszközön, így van lehetősége a fuvarozóknak, hogy azok közül válasszanak a munkájuk során. Lakatos Sándor elmondta, hogy az extra – a legdrágább – tarifa azért nem lenne jó választás, mert az utazóközönségnek így is magasak az árak, és nem valószínű, hogy azt minden utas meg tudná fizetni. A jelenleginél jobban már nem lehet áthárítani a költségeket az ügyfelekre, mert az ő helyzetüket is figyelembe kell venni. – Elmondható, hogy tavasz óta enyhén emelkedett az utasforgalom, de ez meg sem közelíti azt, ami a járvány előtt volt. A tavalyi évnél rosszabbat még nem tapasztaltam a pályám során, de jelenleg felívelőben van a forgalom – hangsúlyozta a taxis.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában