hivatás

2021.11.19. 20:06

Isten pecsételte meg szolgálatát: 50 éve szentelték fel a szécsényi papot

Barsi Balázs ferences szerzetest ötven évvel ezelőtt szentelték pappá. Az aranymisés atya jelenleg Szécsényben tölti be papi hivatását. Úgy tartja, hogy nyitottnak kell lenni a világra, amely csak úgy lehetséges, ha nyitottak vagyunk a Jó Istenre.

Szenográdi Ferenc

Barsi Balázst 1971. augusztus 8-án szentelték pappá szülőfalujában

Forrás: NMH

Fotó: Sz. F.

– Négyéves koromban elhatároztam, hogy pap leszek. Ministráns voltam és nagy hatással volt rám a templom légköre. A sötét Rákosi-korszakban ott szabadon, a Jó Isten védelme alatt éreztük magunkat, Isten népe voltunk. Nagyon sok fiatalban felmerült a teremtő szolgálata. Ez nem jelenti azt, hogy a papi hivatást választotta, de azt igen, hogy hívő, Istent szerető ember lett – emlékezett Barsi Balázs.

Amikor elérte a gimnazista kort, lelkipásztorától megtudta, hogy maradt még katolikus iskola Magyarországon. Így lett 1960-ban a Győri Bencés Gimnázium diákja. Ahogy mondta, kiváló, nagy tudású pedagógusok tanították, nevelték őket. A tantestület tagjai, a testnevelőt kivéve, valamennyien egyházi személyek voltak. Az egyszerű, falusi kisdiák előtt kitárult a szellem világa.

Nagy hatással volt rá a ferencesek életéről szóló könyv. Nem ismerte a ferences rendet, csak Szent Ferenc életét, de elhatározta, hogy tagja lesz a rendnek. Esztergomban 1964-ben belépett a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett ferences rendbe, amelynek novíciusa lett. Elmondta, hogy ketten voltak novíciusok, mert abban az időben csak két személyt vettek fel. Nagyon szegényes körülmények között éltek. Egy évvel később, amikor letette a fogadalmat, teológiai tanulmányokat folytatott Budapesten, a Ferences Hittudományi Főiskolán, s ezzel párhuzamosan az ELTE Bölcsészettudományi Kar hallgatója volt, ahol magyar–orosz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Örök fogadalmat tett 1968-ban, majd 1971. augusztus 8-án szülőfalujában pappá szentelték.

– Felejthetetlen, egy életre szóló szép nap volt. Az a megtiszteltetés ért, hogy szülőfalumban, a pécsi megyés püspök szentelt pappá – mondta Barsi Balázs.

Ezt követően az Esztergomi Ferences Gimnáziumban tanított orosz nyelvet és hittant. Később a tanári munkája mellett novícius magiszter is volt. Két éven át 1978-tól 1980-ig bibliai tanulmányokat folytatott a Strasbourgi Egyetemen, ott írta meg francia nyelvű doktori értekezését.

A korábbi megbízatásai mellett főiskolai tanárként biblikus tárgyakat és liturgiát tanított Budapesten a Ferences Hittudományi Főiskolán, valamint a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia levelező tagozatán.

Az 1332-ben alapított szécsényi kolostorban évszázadokon át ferencesek éltek, s novíciád működött a történelem viharait leszámítva. 1950-ben elvitték a ferenceseket a kolostorból, ahová 1989-ben tértek vissza. Barsi Balázs 1993-ban a novíciusokkal együtt Szécsénybe költözött, s azóta ismét folyamatosan jelen vannak a novíciusok a kolostorban.

Pár éven át tevékenykedett Szécsényben, mert 1997-ben Sümegre került, ahol lelkigyakorlatos központot hozott létre. 2011-ben a ferences rendtartomány vezetője, Piusz atya Szécsénybe helyezte.

– Boldogan érkeztem újra Szécsénybe, szeretem ezt a várost, az itt élőket, de ezt minden olyan helyről elmondhatom, ahol papként szolgáltam. Szécsényben a kolostorunk tükrözi legmélyebben rendi életünket, itt valódi lelkiséget élhetünk meg – vélekedett.

Barsi Balázs a mai napig gyakran publikál, több könyvet is írt. A Katolikus Rádió és televízió rendszeres szereplője, Széchenyi-díjas, megkapta Veszprém megye érdemrendjét, valamint a Magyar Érdemérem lovagkeresztjét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában