szentmise

2021.11.12. 13:50

Harminc éve segítik a bajba jutott, beteg embertársaikat a salgótarjáni lovagrendben

Harminc évvel ezelőtt, 1991 őszén hazánkban elsőként Salgótarjánban alakult meg újra a Szent Lá­zár Lovagrend. Az évforduló alkalmából a napokban ünnepi szentmisét is bemutattak a helyi főplébánia-templomban.

Gerhát Karina

A lovagtársak fekete palástban vonultak be az ünnepi liturgiára

Forrás: NMH

Fotó: H.M.

– Bizonyára többen vannak, akik még emlékeznek arra a 30 évvel ezelőtti napra, amikor a lovagrendünk megalakulásakor a helyi kórházban Szent Lázár tiszteletére szentelték fel a kápolnát, amit a lovagavatás követett – mondta el portálunknak Sipos Ákosné.

A Szent Lázár Lovagrend elnöke hozzátette: ez az egész országra kiterjedő, nagyszabású esemény volt akkor Salgótarjánban. Jelen voltak a Magyar Máltai Lovagrend képviselői, valamint a Szent Lázár Lovagrend külföldön felszentelt tagjai, vezetői, az egyházi méltóságok, az egri érsek, a város és a környező települések polgármesterei, a megyei kórház vezetői, orvosai, dolgozói.

– Harminc év alatt sok minden történt lovagrendünk életében. Társaimmal azóta is közösen próbáltunk mindig segíteni a rászoruló, nélkülöző, bajba jutott, beteg testvéreinknek. Számtalan alkalommal tartottunk már a városban, illetve a megyében is ruha- és ételosztást. A hátrányos helyzetű családok csemetéit gyermeknapon ajándékokkal lepjük meg, a szeretet ünnepe előtt pedig már több évtizede játékosztással egybekötött karácsonyi műsort szervezünk. Rengeteg külföldi szállítmány is érkezeik hozzánk, aminek jelentős részét Salgótarjánban, Nógrád megyében osztjuk szét, de az adományokból a határon túli magyar testvéreinket is támogatjuk – tudtuk meg Sipos Ákosnétól.

A lovagtársak fekete palástban vonultak be az ünnepi liturgiára
Fotó: H.M. / NMH

Kifejtette továbbá: az elmúlt évtizedekben nagyszabású jótékonysági koncerteket is szerveztek már bel-, illetve külföldön egyaránt, amelyek bevételeit minden esetben a rászorulóknak ajánlották fel. A lovagrend tagjai a természeti katasztrófákkal sújtott területeken is ott voltak, mindenhol segítenek, ahol tudnak.

– Örömteli esemény volt a lovagrendünk életében, amikor 20 évvel ezelőtt a salgótarjáni kórház felvette a Szent Lázár nevet. Hálával tartozunk érte az intézmény akkori vezetőségének. Felejthetetlen élmény volt a tagok számára, amikor 2016 szeptemberében a kórház aulájában felállították, majd ünnepélyes keretek között fel is avatták a Szent Lázár feltámasztása nevet viselő szobrot – emelte ki Sipos Ákosné.

Hlédik László felvidéki plébános celebrálta a szertartást
Fotó: H.M. / NMH

Mint megtudtuk, a harmincadik évfordulón ugyan nem tartottak olyan nagyszabású rendezvényt, mint a megalakuláskor, azonban közös hálaadó szentmisén vettek részt a tagok a főplébánia-templomban.

– Az ünnepi liturgiára a lovagtársak fekete palástban vonultak be, amely igazán lélekemelő élményt nyújtott minden jelenlévő számára. A szertartást Hlédik László felvidéki plébános, a rend káplánja, lovagtársunk celebrálta. Az ünnepi eseményünket a lovagrend tagjain kívül dr. Reichard Jenő, a kórház 30 évvel ezelőtti főigazgatója, illetve dr. Pethő Ferenc, korábbi orvosigazgató is megtisztelte jelenlétével – hangsúlyozta Sipos Ákosné.

Együtt kérték a Jóistent, hogy adjon erőt a tevékenységük folytatásához

– A szentmisét követően a Szent Lázár Megyei Kórház aulájában, a Szent Lázár feltámasztása nevet viselő szobornál koszorút és mécsest helyeztünk el, majd imával róttuk le tiszteletünket. Ezt követően pedig estebéd keretében ünnepeltünk tovább. Ez alkalomból a lovagtársaimnak ajándékkal is készültem, egy 16 oldalas, a Szent Lázár Lovagrend történetét bemutató, fotókkal illusztrált brossurát állítottam össze. Szintén meglepetésnek szántam A szolgáló szeretet 30 éve képekben nevet viselő, 126 fotóból álló összeállítást, amelynek levetítésével színesítettem a nap hangulatát. Ajándékként még egy üveg, a Szent Lázár Lovagrend címkéjével ellátott ital is került az asztalra. Az ünnepi eseményre egy torta is készült, amelyet egy 30-as gyertya és kis tűzijáték díszített. A közös együttlét alkalmával kértük a Jóistent, hogy adjon még annyi erőt nekünk, hogy a további 5–10–20 évben is lelkiismeretesen végezhessük karitatív munkánkat és tovább folyathassuk a nehéz sorsú, szükséget szenvedő embertársaink megsegítését, támogatását – mondta Sipos Ákosné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában