Ritka vendég tett látogatást a Maconkai-víztározó partján

Nem mindennapi vendég tűnt fel a közelmúltban a Macon­kai-víztározó partján, méghozzá világos színű tollruhában. Molnár Márton, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád Megyei Helyi Csoportjának titkára elmondta: a lencsevégre kapott sekély vízben cirkáló madár nem más volt, mint egy fenyérfutó. E faj példányainak felbukkanása szűkebb hazánkban kifejezetten ritkaságszámba megy.

– A fenyérfutók a parti madarak csoportjába tartoznak, amelyek a sarkvidéki tengerpartokon, tundrákon fészkelnek. Költőhelyük kiválasztásánál a vízhez közeli, kavicsos vagy homokos, gyér növényzetű területeket részesítik előnyben. Hazánkon kis számban, de rendszeresen átvonulnak, főként tavasszal és ősszel láthatók például a Balatonon vagy az alföldi halastavak mentén. Ilyenkor főként a lehalászás miatt alacsony vízszintű, nem túl meredek víztározók partján tartanak pihenőt, amikor is legtöbbször más partfutók vegyes csapataihoz csatlakozva keresnek táplálékot. Nógrád megyében ugyan sok horgásztó és víztározó található, de a legtöbb hirtelen mélyül, emiatt a fenyérfutók számára nálunk kevés a megfelelő élettér – mondta Molnár Márton.

Hozzátette: idén ősszel az erős csapadékhiány miatt lecsökkent a Maconkai-víztározó vízszintje. Ennek köszönhetően iszappadok bukkantak a felszínre, valamint sekély vizes részek alakultak ki, amely a parti madarak számára tökéletes táplálkozóhelyet biztosított. Emiatt a tórendszer közelében több parti madárfaj is felbukkant, méghozzá viszonylag nagy létszámban. Ezek közé tartozott a havasi és az apró partfutó, az erdei, a réti, a füstös, a piroslábú, a szürke és a billegetőcankó, a kis lile vagy a sárszalonka. Emellett volt még egy faj, amely kiemelkedik a többiek közül. Ez a fenyérfutó, hiszen ennek az égi vándornak a megjelenése országos szinten sem gyakori, de megyénkben kifejezetten ritkán sikerül testközelből pillantást vetni rá.

– Legutóbb 1993-ban, a Palotási-víztározó partján volt arra lehetőség, hogy e madárfaj három példányát is szemügyre vegyék a helyiek. Azóta nem tűntek fel szűkebb hazánkban, egészen idén őszig, de most is csak az aszályos időjárásnak köszönhetően tették nálunk tiszteletüket. Emiatt arra következtetek, hogy e madárfaj feltehetően a következő években sem lesz rendszeres látogató Nógrádban – fejtette ki az MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának titkára.

A szakember arra is kitért, hogy a folyószabályozások előtt évről évre kilépett medréből a Zagyva, elöntve a környező területeket. Ennek eredményeként mocsarak övezték a folyó mentét, amely területeken valaha valószínűleg sok parti madár talált otthont. Molnár Márton arra is rámutatott, hogy ezeknek a vízimadaraknak az idei megjelenése felhívja a figyelmet arra az ökológiai problémára, hogy a folyóink teljes leszabályozása következtében több értékes vizes élőhely tűnt el.

Hazánkban az elmúlt hetven évben huszonkilenc példányra került gyűrű

A fenyérfutó tojók növényi anyagokkal bélelt talajmélyedésbe rakják legtöbbször négy, olykor három tojásukat. Kotlási idejük huszonhárom-huszonnégy nap. A fiókák nevelésében mindkét szülő részt vesz, a fészekhagyó fiatal madarak kéthetesen már önállóak. A fenyérfutók a homokos partokat és sekély vizeket kedvelik leginkább, ahol partra sodort rovarok és más apró gerinctelen élőlény mellett kevés növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. Magyarországon 1951 óta gyűrűznek fenyérfutókat, eddig huszonkilenc példányt sikerült megjelölni. Az egyik hazánkban meggyűrűzött példányt csaknem ezerötszáz kilométerrel távolabb, Finnországban tudták ismét azonosítani, ezzel ez az égi vándor a legtávolabb „megkerült” fenyérfutó az MME nyilvántartásában.