Az eucharisztikus kongresszus egy nógrádi résztvevő szemével

A két legnagyobb formátumú, legtöbbeket vonzó rendezvénynek kétségkívül a szombat esti körmenet és a záró szentmise mutatkozott. Csodálatos volt látni a vonuló tömegeket, a megtelt Kossuth teret, ahol a metróból kilépve azonnal ismerős arcokkal találkozhattam, ami hatalmas öröm volt a többezres tömegben. Előbb egy volt diákom szaladt oda hozzám és váltottunk pár szót, majd az önkéntességet vállaló kolléganőmre köszöntem. Aztán Varga András atyával és több salgótarjánival, később jelenlegi tanítványokkal üdvözöltük egymást. Nagy tapssal köszöntöttük a szektorunkban elvonuló Böjte Csaba atyát és az Erdélyből érkezett magyar testvéreinket. Örömmel néztük a kivetítőn a papi-szerzetesi szektorokban feltűnő ismerős arcokat, külön is a ferences atyákat. Ezek tehát a találkozások napjai is voltak, ami így, a vírushelyzet miatt valóban a nagy találkozás ünnepévé vált.

A legnagyobb találkozást azonban az Oltáriszentségben velünk lévő Jézussal éltük meg. Csodálatos volt látni az áldozó tömegek sokaságát, együtt énekelni velük az 1938-as, illetve az idei kongresszus himnuszának sorait: „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a Föld felett”, százezrek szájából hangzott a folytatása az éneknek, a fohász: „Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!”. A köznyelvben csak „magyar misének” hívott szombati szentmise felemelő pillanatait nagyon nehéz szavakkal leírni. A mise után elkezdődő körmenet csodálatos énekével és rendezésével valóban hitünk megmutatását jelentette a főváros számára.

Számtalan nemzet fiai lehettek jelen az eseményen, a körmenetben egy ausztriai csoporttal váltottunk pár szót, amíg a gyertyát gyújtottuk meg nekik. Megható volt végigvonulni a főváros utcáin a tömegben, énekelve, imádkozva, látni a házakból lélekben hozzánk csatlakozó időseket, az égő mécseseket, a lengedező nemzeti színű zászlókat.

A Hősök terére érve kaptuk meg a szentségi áldást, amelyet szívünkben hazavittünk és átadtunk szeretteinknek is. Mint elhangzott: már itt is több százezren voltak, hatalmas kegyelmet értünk meg ezen a szentmisén és körmeneten, de a résztvevők a pápai szentmisére érték el a legmagasabb létszámot.

A vasárnap reggel sokunk számára a készülődésről szólt, hiszen Ferenc pápa érkezését vártuk. A Hősök tere már 9 óra után megtelt, a szektorokat egészen az Oktogonig kellett beosztani. A mozgolódó főváros a készület arcát mutatta. Felsorolni sem lehet az érkező csoportokat, hiszen az ország minden szegletéből jöttek, de még a határon túlról is. Mellettem épp a Felvidékről, Szencről érkezett zarándokok álltak, szombaton pedig munkácsiak Kárpátaljáról, míg távolabb a Bihar megyéből, a Partium fővárosából, Nagyváradról érkezettek. Jó érzéssel fogadta őket is a közönség.

S ha ez a cikk az eredeti terveim szerint, már rögtön a kongresszus zárása után megjelenik, ez az egység nem került volna bele. Ugyanis idővel sikerült találkoznom, beszélnem azokkal, akik itthonról, a tévén keresztül nézték az eseményeket. Egyöntetűen csodáról beszéltek, felemelő pillanatokról, sok-sok szép emlékről. Voltak olyanok is, akik nem vallásosak, mégis bekapcsolódtak a kongresszusba. Ők is hasonlóképpen vélekedtek, és ezt nagyon jó volt érezni. Valamiért ők is fontosnak tartották, hogy megnézzék e két esemény közvetítését – és láthatóan bennük is elindított valamit a pápalátogatás is. Jó volt ezt olvasni, látni, hallani, biztos, hogy mindenki számára kegyelmekkel teli lehetett ez. Összekapcsolt minket a krisztusi szeretet és az Oltáriszentségbe vetett hit. Eggyé forrasztott békességben – erre az egy hétre legalábbis biztosan. Jó lenne, ha kegyelme velünk maradna és a megélt pillanatok építenék bennünk a jót! Oly nagy szüksége van ma erre a világnak!