2021.09.12. 08:22
Zenthe Pontot nyitott a színház Szécsényben
A művelődési házban szeptember első napjaiban ünnepélyes keretek között megnyílt a Zenthe Pont.
Garamvölgyi Andrea, Stayer László és Simon Lajos a megnyitóünnepségen
Forrás: NMH
Fotó: Sz. F.
A megjelent vendégeket Garamvölgyi Andrea, a salgótarjáni színház értékesítési menedzsere köszöntötte. Vanya Noémi énekét követően Stayer László, a város polgármestere szólt arról, hogy Szécsényben színházat szerető és értő emberek élnek. Örömét fejezte ki, hogy a település és a környék lakói a Zenthe színháznak köszönhetően már évek óta színházi élményhez juthatnak a városban.
Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója megnyitójában köszönetet mondott a város és a művelődési ház vezetőinek a Zenthe Pont megnyitásának lehetőségéért. Elmondta, hogy a teátrum már 2014-től kapcsolatban áll a szécsényi művelődési házzal. Idén már a hetedik színházi évaduk kezdődik Szécsényben, ami azt mutatja, hogy a városban folyamatos az érdeklődés az előadásaik iránt. A mostani évadban négy különleges előadást hoznak Szécsénybe. Ezek közül kettőt a Salgótarjáni premier után Szécsényben is bemutatnak. Az Énekes madár és a Tanítónő címűt.
Ezenkívül Sütő András: Advent a Hargitán című színműve, valamint a Tanulmány a nőkről című zenés vígjáték kerül színre. A színház fontosnak tartja, hogy a megye minden településére eljusson az információ az előadásaikról. A Szécsényben megnyílt Zenthe Pont is ezt a célt szolgálja. Itt az érdeklődők a hét bármely napján információt szerezhetnek az előadásokról, jegyeket, bérleteket vásárolhatnak. Kiemelte, hogy Garamvölgyi Andreának, aki hosszú ideig a szécsényi művelődési ház igazgatója volt s jelenleg a színházuk értékesítési menedzsere, jelentős szerepe van a Zenthe Pont megnyitásában.