megújulás

2021.09.24. 06:57

Mindig előre tekintenek, a fejlődés útjára lépett a Mátra nyugati kapuja

A múlt, a jelen és a jövő beruházásairól tartott beszámolót a közelmúltban Farkas Attila polgármester Pásztón, valamint később Mátrakeresztes és Hasznos településrészeken egyaránt.

Nagy Orsolya

A Pásztói Múzeum mögötti területen még folyamatban van a Varázsvölgy elnevezésű turisztikai projekt, amely hamarosan lezárul

Forrás: NMH

Fotó: V. L.

A helyi identitás és kohézió erősítése pályázat programja keretében szervezték meg a város polgármestere és az érdeklődő lakosság találkozóját a közelmúltban. Az volt a cél, hogy Farkas Attila tájékoztatást adjon a város életét leginkább érintő kérdésekről és az elmúlt három év fejlesztéseiről.

A polgármester elmondta, hogy nagyon sok rossz állapotú út volt a településen, körülbelül 30, amelyek közül 20-at már sikerült korszerűsíteni. Megújult például a Munkácsy, a Derkovits, a József Attila, a Madách, a Vezér, a Tóth Árpád és a Mátraszőlősi út is. Ezen túlmenően több járdát is rendbe tettek, így a Baross Gábor, a Nagymező és az Ady Endre úton lévőket. Emellett számos kisebb beruházás is lezajlott már.

A Pásztói Múzeum mögötti területen még folyamatban van a Varázsvölgy elnevezésű turisztikai projekt, amely hamarosan lezárul | Fotó: V. L. / NMH

– Mivel a kórház környékén kevés volt a parkoló, így kialakítottunk egy nagy területet, hogy ne okozzon gondot az autósok számára a megállás. Ezenkívül a Szent Imre téri játszóteret körbekerítettük a gyerekek biztonsága érdekében. Emellett a város több pontján is facsemetéket ültettünk – közölte a polgármester. Hozzátette: több intézmény is megújult az elmúlt időszakban, a szakemberek elvégezték például a könyvtár tetőzetének szigetelését, játszóteret hoztak létre az általános iskola udvarán, és a francia tagozat előtti lépcsőt is rendbe tették.

Ezenkívül megújult a pásztói bölcsőde épülete, valamint összesen 44 darab kamerát helyeztek el a város több pontján, és a piac környezete is megszépült. A strand csaknem kétmilliárd forint támogatásból újul meg, egy kisebb fejlesztés már megvalósult ott, hamarosan megkezdődik a munkálatok második üteme.

A polgármester kiemelte a mátrakeresztesi Fakanál Múzeum létrehozását is, amely a település életében igen jelentős beruházás, hiszen a turizmust erősíti a helyi értékek bemutatása.

Farkas Attila több kezdődő beruházásról is beszámolt
Fotó: L. B. / NMH

– A Pásztóhoz tartozó településrészeken sem tétlenkedtünk. Hasznoson például mintegy 750 méteres szakaszon állították helyre a patak medrét, de új köntöst kapott a művelődési ház, az orvosi rendelő felújítása pedig jelenleg is zajlik. Mátrakeresztesen szintén korszerűsítették a művelődési intézményt – hangsúlyozta a városvezető, majd kitért a jelenleg zajló beruházásokra.

Folyamatban van a Varázsvölgy elnevezésű turisztikai projekt, amely hamarosan lezárul és a Zsigmond Király Általános Iskolát is korszerűsítik. Ezt ugyan nem a városvezetés kezdeményezte, hanem a tankerület, de nagy öröm a helyiek számára, hogy a gyermekek modern körülmények között tölthetik majd mindennapjaikat. Az egyik épület várhatóan októberre elkészül, míg a másik bejezése januárra várható.

A polgármester arról is tájékoztatást adott, hogy megkezdődtek a Zöld város I. és II. munkálatai is, amelyek Pásztó mellett Hasznost és Mátrakeresztest érintik. Ezen túlmenően elkezdték a Csillag téren lévő idősek otthona korszerűsítését, de az Északi iparterület kialakításával is jól haladnak a szakemberek. Itt a bekötőút létrehozása volt a legfontosabb, hogy a cégekhez érkező kamionoknak ne a városon keresztül kelljen közlekedni.

További fejlesztéseket is tervez a városvezetés a településrészeken

Farkas Attila polgármester a hamarosan kezdődő beruházásokról is beszámolt. Mint mondta, nemsokára új bölcsőde épül pályázati támogatásból, amelyre komoly igény mutatkozik a lakosság részéről. Ezenkívül a 21-es út mentén parkolókat és buszmegállót alakítanak ki, de a déli iparterület munkálatait is nemsokára elkezdik. A strandfejlesztés várhatóan tavasszal indulhat, amelynek megvalósítása hozzávetőleg két évet vesz igénybe. Így mind a négy évszakban várhatják majd a fürödni vágyókat. A polgármester kitért arra is, hogy a Varázsvölgy II. projekt kivitelezését is elkezdik a kö­zeljövőben. Mátrakeresztesen pihenőhelyet hoznak létre, ahol egy kisebb termelői piacot is kialakítanak, de a tervek szerint az erdei iskola is megszépül majd. Ezen túlmenően előkészítő folyamatban van a városi könyvtár felújítása, amire nagy szükség van, illetve az óvoda épületének korszerűsítése is kiemelten fontos. Hasznoson pedig a volt általános iskola épülete kapna új köntöst az elképzelések szerint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában