könyvhét

2021.09.03. 13:50

Könyvekről szól az ünnep: a kultúra szerelmeseinek kedveskedik a megyei könyvtár

Kilencvenkettedik alkalommal szervezte meg az Ünnepi Könyvhét című rendezvényt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöksége. A kezdeményezéshez a Balassi Bálint Megyei Könyvtár is csatlakozott, színes programokat kínálva a kultúra szerelmeseinek.

Veres Edina

A kezdeményezéshez a Balassi Bálint Megyei Könyvtár is csatlakozott, színes programokat kínálnak az olvasóknak

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

Molnár Éva, az intézmény igazgatója elmondta, hogy idén az ünnepi könyvhét immár kilencvenkét éves, ugyanakkor emlékei szerint szeptemberi időpontban még sosem tartották.

Hozzátette: az a céljuk, hogy olyan könyveket és az olvasást népszerűsítő irodalmi rendezvényeket tudjanak nyújtani az olvasóközösségüknek, amelyek élményeket adnak, felkeltik az érdeklődést és irányt mutatnak. A könyvtárigazgató arra is kitért, hogy az ünnepi könyvhét méltó ünneplése érdekében szombatig több lehetőséget kínálnak a látogatóknak a kulturális élményszerzésre.

Dr. Dániel Zoltán, a megyeszékhely alpolgármestere elmondta: nem csak a köteteknek, magának a könyvtárnak is lelke van, amely nagyon sok részből áll. Így például az ott dolgozókból, akik kiszolgálják e lélek egy másik fontos részét, az olvasókat.

A kezdeményezéshez a Balassi Bálint Megyei Könyvtár is csatlakozott, színes programokat kínálnak az olvasóknak | Fotó: H. M. / NMH

– Magyarországon először 1929-ben rendezték meg az ünnepi könyvhetet Supka Géza irodalmifolyóirat-szerkesztő javaslatára. Ez a magyar irodalom ünnepe, ahol véleményem szerint az a legfontosabb, hogy az írók és az olvasók találkozhatnak, közelebb kerülhetnek egymáshoz – hangsúlyozta dr. Dániel Zoltán.

A salgótarjáni ünnepi könyvhét vendége Grecsó Krisztián volt. A József Attila-díjas költő, író, dalszerző úgy fogalmazott: Supka Géza forradalmi gondolata az volt, hogy olvasás közben mind a kommunikáció, mind az interakció valóban létrejöjjön.

– Az irodalomtól identitást és hagyományt kapunk. Ez az egyetlen, ami segít abban, hogy megértsd önmagad. Supka Géza egy olyan lendületű programot indított el, amelyhez illik most is csatlakoznunk. Ahhoz, hogy az örökségét továbbvigyük, az ünnepi könyvhétnek, és a könyvtáraknak is meg kell újulniuk – hangsúlyozta Grecsó Krisztián.

Véleménye szerint, amikor egy könyvtár fejlődik, akkor az íróknak is újabb lehetőségeteket kell biztosítaniuk ahhoz, hogy az olvasók érezzék: az olvasás egy közösségi élmény is lehet.

Több lehetőséget kínálnak a látogatóknak a kulturális élményszerzésre
Fotó: H. M. / NMH

Megkérdeztük: Mit gondol a könyvhét jelentőségéről?

Jászberényi László: – Amióta nyugdíjas vagyok, azaz tizenhét éve, mindennap járok a könyvtárba, így sok ismerősöm is van itt. Főként a sport témájú olvasmányokat bújom szívesen. A könyvhét rendezvényeire is örömmel ellátogatok, például Gabora Attila fiatalkoromban a Karancs Szállóban is pincérkedett, így az életútját bemutató képek felidézhetik a múltat.

Losonczi Ildikó: – Személy szerint nagyon örülök neki, hogy szerveznek ilyen kulturális rendezvényeket a megyeszékhelyen. Évek óta részt veszünk ebben a kezdeményezésben a Balassi Bálint Asztaltársaság tagjaival. Remek alkalmat kínál ez az rendezvénysorozat arra, hogy az írók találkozzanak az olvasóikkal az ünnepi programok kavalkádjában.

Dr. Fancsik János: – Az idei programok eszembe juttatták az évtizedekkel ezelőtti könyvheteket. Akkor még nem ez az épület biztosított az eseménysorozatnak helyszínt, hiszen sátrakat állítottunk fel, ahol a szerzők bemutatták új könyveiket. A fél város ott volt, mindenki forgatta a köteteket és vásárolt is közülük. Azt hiszem, ez napjainkban sincs másként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában