fejlesztés

2021.08.17. 07:10

Vállalkozói park: akár száz új munkahelyet is teremthet Szécsény új beruházása

A Belügyminisztérium nemrégiben jóváhagyta a város önkormányzatának Út a gazdaságélénkítéshez – Vállalkozói park létesítése Szécsényben című programját. Ezáltal közel kétszázmillió forintból alakíthatnak ki vállalkozói parkot a Ludányhalászi út mellett lévő tízhektáros területen. Becslések szerint a beruházás a jövőben akár száz új munkahelyet is teremthet a helyieknek és a Szécsény térségében élőknek.

Lászlók Judit

Itt alakítják ki a vállalkozói parkot. Stayer László polgármester elmondta, hogy a Ludányhalászi út mellett található tízhektáros területet közművesíteni fogják

Forrás: NMH

Fotó: H. Cs.

A Belügyminisztérium nemrégiben döntött a város önkormányzatának Út a gazdaságélénkítéshez – Vállalkozói park létesítése Szécsényben elnevezésű programjának jóváhagyásáról. A beruházáshoz közel kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a város.

– A Ludányhalászi út mellett található, 1990. helyrajzi számú, tízhektáros területet közművesíteni fogjuk, itt alakítjuk ki a vállalkozói parkot – mondta el portálunknak Stayer László. A város polgármestere hozzátette: – A beruházás a tízhektáros terület melletti önkormányzati utat és árkot is érinti, hiszen ezen a helyen vezetik be az összes közművet. Továbbá 270 méter hosszon új út épül hat méter szélességben, illetve az árkot is rendbe teszik. A területre való biztonságos be- és kihajtás érdekében áthelyezzük a főúton lévő buszmegállót. A projekt kiadásai mellett a támogatás fedezi a járulékos költségeket, így a tervezést, az üzleti terv készítését, a műszaki ellenőrzést, a projektmenedzsmentet és a közműfejlesztési hozzájárulásokat is.

Itt alakítják ki a vállalkozói parkot. Stayer László polgármester elmondta, hogy a Ludányhalászi út mellett található tízhektáros területet közművesíteni fogják
Fotó: H. Cs. / NMH

Stayer László kifejtette, hogy a beruházás nemcsak a városnak, de a térségnek is óriási előrelépést jelenthet, az itt élőknek régi vágya volt, hogy helyben, lakhelyükhöz minél közelebb kaphassanak munkát.

A polgármester kiemelte, hogy meglehetősen sok munkát fektettek ebbe a projektbe, azonban nem állnak meg, és továbbra is azon lesznek, hogy ezt a tízhektáros területet mielőbb be is töltsék új munkahelyeket létesítő vállalkozásokkal. Mint mondta, ezzel kapcsolatban már vannak biztató jelek, és ha minden jól alakul, akkor rövid időn belül már ez ügyben is jó hírekkel szolgálhatnak a lakosság számára.

– Óvatos becslések szerint, akár több mint 100 fő számára is létrehozhatunk közvetlenül munkahelyet, de a fejlesztés közvetetten is teremthet majd lehetőségeket a szécsényi és a térségben élő családoknak – mondta a polgármester.

Fejlődő település kialakítása a cél

– Meggyőződésem, hogy a vállalkozói park létesítése a térség lakosságmegtartó erejét nagymértékben szolgálhatja. Tulajdonképpen ez az alapja annak, hogy a fiataloknak valós jövőképet tudjunk nyújtani. Az elmúlt időszakban végrehajtott bölcsőde-, óvoda-, iskola-, sport- és turisztikai fejlesztésekkel együtt válik majd kerek egésszé, amit kínálunk: az élhető, fejlődő kisvárost. Ezek lehetővé teszik majd, hogy a családok együtt maradjanak és minél több időt tölthessenek el közösen – mondta Stayer László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában