művésztelep

2021.08.05. 08:22

Tornay Endre András tiszteletére alkotnak egy héten át a nyírjesi üdülőövezetben

A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ és a Karc Kulturális és Művészeti Egyesület idén ötödik alkalommal rendezte meg a Tornay Művésztelepet a Balassagyarmathoz közeli nyírjesi üdülőövezetben. Az egy héten át tartó művésztelepen a résztvevők idén egy régi agyagdíszítő technikát is felelevenítenek.

Lászlók Judit

Minden résztvevő a saját gondolatai és elképzelései szerint dolgozik, idén egy régi díszítőtechnikát is felelevenítenek

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

A Tornay Művésztelep Tornay Endre András Munkácsy- és Horváth Endre-díjas szobrászművészről kapta a nevét, aki 1976-tól 1982-ig Balassagyarmaton élt és alkotott. Később aztán Kőszegre költözött.

– Az itt élők szívélyesen fogadták az erdélyi származású szobrászművészt. A városban a mai napig több köztéri szobor őrzi a munkásságát. Halálát követően, 2013-ban Horváth Endre-díjat kapott – mondta Zolnyánszki Zsolt, a Karc Kulturális és Művészeti Egyesület elnöke. Hozzátette: – Ekkor vetődött fel, hogy egy művésztelepet szervezzünk a tiszteletére, amelyet végül sikeresen meg is tartottunk. Aztán némi szünetet követően létrejött egy keramikuscsapat, amelynek tagjai nagyon összetartóak voltak. Ezért számukra ismét létrehoztuk a Tornay Művésztelepet a Mikszáth művelődési központban, majd a későbbiekben megalakították a Karc Kulturális és Művészeti Egyesületet.

A Tornay Művésztelepet a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ és a Karc Kulturális és Művészeti Egyesület idén már ötödik alkalommal rendezte meg a Balassagyarmathoz közeli Nyírjesben, ahol minden résztvevő a saját gondolatai és elképzelései szerint valami különlegeset alkothat.

Minden résztvevő a saját gondolatai és elképzelései szerint dolgozik, idén egy régi díszítőtechnikát is felelevenítenek | Fotó: L. B. / NMH

– Mint minden évben, részben most is tematizált a tábor és az alkotás. A festés és a kerámiatárgyak készítése mellett idén egy régi agyagdíszítő technikát, a dunántúli mészbetétes díszítést fogjuk feleleveníteni. A középső bronzkorban a Dunántúl területén élő nép érdekessége többek között abban rejlett, hogy a fazekasaik nagyon díszes kerámiákat készítettek. A bekarcolt díszítéseket pedig sokszor fehér anyaggal, úgynevezett mészbetéttel töltötték ki. A táborban ehhez egy különleges, eddig általunk nem használt agyagmasszát fogunk alkalmazni. Ennek az a jellegzetessége, hogy sötétbarnára vagy feketére ég ki, aminek köszönhetően a fehér mészbetét nagyon mutatóssá válik – mondta Zolnyánszki Zsolt.

Az egyesület elnöke a további programokról is szót ejtett. Mint mondta, lesz egy Katarzisz Komplex Művészetterápia című előadás, amit egy újdonsült tag, név szerint Valkó Ildikó gyógypedagógus fog megtartani.

– Ezt a terápiát később az egyesület alkotóházában is alkalmazni kívánjuk. Mindenki számára nyitott és elérhető lesz, továbbá nem igényel művészeti előképzettséget és rajztudást. Sokkal inkább a mindenkiben meglévő teremtő- és alkotóképességre épül. A módszer a külvilág, a természet és a belső világ közötti kölcsönhatás, valamint a lelki egyensúly megteremtésére irányul – hangsúlyozta Zolnyánszki Zsolt.

A táborban főként a balassagyarmati régióból származó művészek vesznek részt, de Salgótarjánból, Szobról és Vácról is érkeznek alkotók. A résztvevők az egy hét alatt készített alkotásaik közül egyet felajánlanak az egyesület számára, amellyel tulajdonképpen a város művészeti alapját gyarapítják. Zolnyánszki Zsolt kitért arra is, hogy az elmúlt években itt készített kreációkból már tavasszal szerettek volna egy összefoglaló kiállítást nyitni, azonban a pandémia miatt erre nem volt lehetőségük. Ezért bíznak benne, hogy ősszel már sikerül ezt megvalósítaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában