ünnepség

2021.08.20. 19:34

Színpadi műsor alatt szállt az áldás a szoborra Bárnában

Rendhagyó szoboravató ünnepséget tartottak a település falunapján, augusztus 20-án.

V. E.

NMH / Ladóczki Balázs

Az egész napos rendezvény programjai között volt díjugrató és lovas ügyességi verseny, operett előadás és latin revü show is, majd 19 órakor kezdődött a helyi 4 Kő Kulturális Egyesület Mit álmodtál, István király című előadása a község szabadtéri színpadán.

Oravecz Roland polgármester elmondta: a műsor különlegességét az adta, hogy a színpadon leplezték le a település új, I. Szent István királyt ábrázoló szobrát, amelyet Bieber József plébániavezető a pódiumon szentelt fel.

 

– Úgy gondolom, hogy I. Szent István királyunk öröksége az a magyar identitás, amely a Kárpát-medencében mind a mai napig él. Véleményem szerint ennek az értéknek folyamatosan jelen kell lennie a településünkön, ezért kértem a szobor elkészítést. Az alkotás a helyi fafaragó művész, Torják János kezének munkáját dicséri – mondta Oravecz Roland. A szobor a templom melletti rózsakertben kap majd végleges helyet, amely terület ezután Szent István térként fog szerepelni a bárnai közterek névgyűjteményében.

A falunapon 20 órától felcsendül a Szállj fel szabad madár című rockopera, majd az eseményt tűzijáték és utcabál zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában