országtorta

2021.08.17. 17:20

Salgótarjáni torta került az ország legjobbjai közé

Újabb elismeréssel büszkélkedhet a megyeszékhely kézműves cukrászdája, ugyanis ezúttal „Az ország tortája” alkategóriájának második helyezésével térhettek haza egy kiállításról.

Nagy Orsolya

Rubint Regina és Póti Éva mindketten ugyanabban a cukrászdában dolgoznak. Folyamatosan segítették egymás munkáját a felkészülés során, s az ízletes alapanyagok mellett a szívüket és a lelküket is beleépítték a tortacsodájukba

Forrás: NMH

Fotó: Hüvösi Csaba

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén is kiválasztotta hazánk legjobb tortáját, amely a Napraforgó fantázianevet kapta. A szervezet a verseny mellett idén alkategóriaként az „Egy a Természettel„ Vadászati és Természeti Világkiállítás hivatalos tortáját is kiválasztotta. Döntőbe jutott a salgótarjáni G&D kézműves cukrászatból Póti Éva Mátra kincse, illetve Rubint Regina Kikelet fantázianevű tortája is. Utóbbi az igen előkelő második helyezést érte el.

KIKELET – Póti Éva és Rubint Regina (G&D Kézműves Cukrászda, Somoskőújfalu)
Fotó: Facebook Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

Rubint Regina cukrász portálunknak elmondta, nem gondolkodott sokat azon, hogy megmérettesse-e alkotását.

– Három fő alapanyagból áll a torta. Alul van egy kakukkfüves, mogyorós réteg, amelyet lágy mogyorós mousse követ. Ezt öleli körül a szederzselé, aztán megint egy mogyorós mousse következik, végül legfelül tejcsokis, kakaóvajas réteg koronázza meg a desszertet – közölte Rubint Regina, aki azt is elárulta, hogy a torta azért kapta a Kikelet nevet, mert az az ébredő természetet és az újjászületést idézi.

A már húsz éve a kézműves cukrászatban dolgozó Póti Éva kifejtette, hogy ő a Mátra kincse fantázianevű tortával indult a versenyen, amelynek alapanyagait gesztenye, vargánya és fekete ribizli adta. Ez a torta azonban most nem kapott elismerést. A cukrász elmondta, hogy bár a Mátra kincse miatt kissé csalódott volt, annak viszont nagyon örült, hogy a Regina alkotása ilyen szép eredményt ért el.

Rubint Regina kiemelte, hogy a felkészülés során több idő jutott a gondolkodásra, mint a kivitelezésre, de az induló páros segítette egymást a felkészülésben.

Szó Gellért, az üzlet főcukrásza is maximálisan támogatta a hölgyek munkáját, főként a kóstolásban vett részt. Mint mondta, örömmel töltötte el a siker, talán még annál is jobban örült, mint amikor ő nyert, hiszen Reginát már a kezdetektől tanította.

– Adtam néhány tanácsot a felkészülés során, ugyanakkor nem szerettem volna beleszólni a munkájukba. Teljesen szabad kezet biztosítottam nekik mindenben, és azt gondolom, mindkét alkotás nagyon finom lett – emelte ki Szó Gellért, aki korábban már kétszer is elnyerte Az ország tortája elismerést. A versenyzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ő maga nem tervez indulni a közeljövőben.

Rubint Regina arra is kitért, hogy már öt éve dolgozik a cukrászatban, s nagyon elégedett a munkájával. Úgy érzi, hogy itt a munkatársai is maximálisan ki tudnak teljesedni a szakmájukban, és kibontakoztathatják kreativitásuk. Ráadásul nagyon jó a munkahelyi légkör, mindenben támogatják egymást.

A díjnyertes cukrász el­mondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy megmérettette magát, és nagyon örül, hogy mindössze 20 évesen érhette el ezt az eredményt. Egyáltalán nem csalódott, hogy nem ő lett az első, sőt, kifejezetten boldog volt, amikor megtudta hogy második helyezéssel ismerték el a munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában