második ingatlanok

2021.07.30. 17:30

Élénkül a nógrádi nyaralópiac: vonzza a turistákat a békés környezet

Nagymértékben emelkedett a nyaralók iránti igény Nógrád megyében. Úgy tűnik, a koronavírus-járvány adott egy lökést az ingatlanpiacnak, a jelenlegi tendenciák szerint ez még fokozódni fog. A táj szépsége vonzza a megyébe a látogatókat, viszont arra is kell figyelni a településeknek, hogy ne veszítsék el azt az arculatot, ami odavonzotta a turistákat és a vásárlókat.

Fodor Orsolya

Eladó nyaraló Bánkon. Sokat jelent, hogy az üdülőfalu a főváros közelében van

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

A járvány élénkítette a nyaralótelepülések ingatlanpiacát, ami Nógrád megyében is erősen érezteti a hatását. Balogh László egy ingatlanos cég vezető gazdasági szakértője elmondta: a Nógrád megyei településeken júniusban 179 és 498 ezer forint közötti átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat. A legtöbb községben növekedtek az árak éves szinten.

Bánkon például 51 százalékos, Diósjenőn 61 százalékos, Szuhán pedig 136 százalékos drágulás ment végbe egy év alatt az adataink alapján. Bár a használt lakóingatlanok iránti kereslet növekedése és a drágulás megakadt a múlt évben, részben a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt, de a nyaralópiac ennek ellenére országszerte erősödött. A megnövekedett érdeklődés miatt nőttek a kínálati árak, derült ki a legújabb elemzésünkből – fogalmazott a gazdasági szakértő.

Mint mondta, a üdülőhelyeken található épületek iránti fokozott érdeklődés évek óta tart. Ez köszönhető annak, hogy a pandémia megjelenéséig sok háztartás anyagi helyzete javult, és egyre többen vették tervbe, hogy nyaralót vásárolnak második ingatlanként.

A szakember arra is kitért, hogy a pandémia egy lökést adott ennek a folyamatnak, a kijárási korlátozások miatt pedig a kerttel rendelkező házak felértékelődtek a piacon. A kiadó nyaralók iránti fokozódó igény a befektetési célú vásárlók érdeklődését is felkeltette. Úgy tűnik, egy család számára a panziók és hotelek egy-két heti szállásdíjához képest nem sokkal jelent nagyobb kiadást egy nyaraló egész hónapra történő kibérlése.

– A konkrét helységeket nézve kiderül, hogy a Bánki-tó az egyik fő célpont, a községben a átlagos négyzetméterár 51 százalékkal, 498 ezer forintra nőtt. Diósjenőn 61 százalékkal, 259 ezer forintra, Szuhán 136 százalékkal, 227 ezer forintra emelkedett. Balassagyarmaton 20 százalékos, Pásztón 21 százalékos drágulás ment végbe, így előbbi településen az átlagos négyzetméterár 244 ezer forintot, míg az utóbbin 179 ezer forintot tett ki – fejtette ki Balogh László.

Hozzátette: a járványhelyzet visszahúzódásával, a gazdaság várható fellendülésével, valamint az idegenforgalom erősödésével a nyaralópiac további élénkülésre is lehet számítani Nógrád megyében.

Torma Andrea, Bánk polgármestere elmondta: megközelítőleg 850 lakóház található a településen, amiből 580 üdülő ingatlan. Az eladó épületekről nem rendelkeznek adatokkal, de az elmúlt egy évben hozzávetőleg 40-45 nyaralóépület váltott tulajdonost.

– Bánk néhány évtizede a fennmaradásért küzdött, ma pedig már népszerű turisztikai célpont. Az idegenforgalom fellendülésének pozitív hatása van a község fejlődésére, de azt igyekszünk szem előtt tartani, hogy a növekedés ne tegye tönkre a csendet, a békét és a természet közelségét, vagyis mindazt, ami miatt a falunkra esett valaki választása – mondta a polgármester.

Szedik a szemetet a vendégek után

Szuhán az ingatlanok legalább 200 százalékkal drágultak Tóth Zoltán polgármester szerint. Eladó épület jelenleg kevés van a területen, mert már megvettek szinte mindent, még a rossz állapotú házakat és a földterületeket is.

– A jó oldala a turizmus fellendülésének az, hogy egyre több vállalkozó működtet panziót, és a helyi üzleteknek megnőtt a forgalma. Az viszont nagyon kellemetlen, hogy időszakos megterhelés van a településen, ugyanis egy hosszú hétvégén akár 2500 látogató is található a faluban, ami többszöröse, mint a helyi lakosok száma. Óriási mennyiségű szemetet hagynak maguk után a vendégek – fejtette ki a polgármester.

Hozzátette: a szelektív gyűjtőket nem használják rendeltetésszerűen és összekeverik a hulladékot, nagyon sok szétszórva marad a konténerek mellett, amit a közmunkások takarítanak el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában