pacalfőző verseny

2021.07.25. 18:33

Nemzetközi mezőnyben mérték össze pacalfőző tudásukat Ipolytarnócon

Tizennégy éve minden júliusban megrendezik Ipolytarnócon a Pacalt Főzők Versenyét. Az elmúlt esztendők során egyre több csapat és baráti társaság döntött úgy, hogy megmutatja milyen finomságot képes elkészíteni ebből a nem hétköznapi alapanyagból. Több szlovákiai település is megméreti magát a rendezvényen, amin szombaton összesen harminc csoport versengett.

G. E.

Pacalfőző fesztivál ipolytarnócon. Ahelyi és környező falvak csapatai mellett szlovákiából is érkeztek vendégek.

Forrás: NMH

Fotó: H. Cs.

Tizennégy évvel ezelőtt Gál István, akkori falugondnok fejéből pattant ki az ötlet: pacalfőző versenyt kellene életre hívni. Hogy miért pont pacal? Arra az azóta polgármesterré választott ötletgazda a következő választ adja:

– Azért ezen alapanyag köré szerveződik az évről-évre megrendezett program, mert az országban sehol máshol nem szerveznek hasonló megmérettetést. Azt, hogy milyen sikeres és népszerű a verseny mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az elmúlt években kinőttük a helyszínt, ami eredetileg helyet adott a programnak. Harminc csapat mérte össze tudását július 24-én – fogalmazott a település első embere.

A főzőverseny időpontját Szent Anna napjához közeli hétvégére tűzték ki, mivel ekkor van a falubúcsú is. Régebben összegyűltek a település lakói és az elszármazottak is hazatértek erre a dátumra, hogy a temetőben lévő Szent Anna kápolnánál hallgassák meg a szentmisét. Napjainkban szombaton rendezik meg a gasztronómiai programot, másnap pedig a hagyományos misén vesznek részt a műemlékként nyilvántartott kápolnánál. A régi időket idézi, hogy a roma nemzetiségi önkormányzat jóvoltából minden helyi gyerek ingyen ülhet fel a körhintára.

– Több helyi baráti társaság és a környező települések lakói is megméretik magukat a versenyen. A szomszédos Szlovákiából is érkeznek, de a Heves megyei Tardról is évek óta főznek nálunk – sorolta Telek Péterné, alpolgármester, hozzátéve: – Délelőtt három kiló pacalból készítették el az ételeket a résztvevők, ezt a nevezési díj fejében az önkormányzat biztosította számukra, továbbá egy kiló kenyeret kapott minden csapat. Ebédidőre elkészültek a finomságok, amit szinte évről-évre ugyanaz a zsűri kóstol végig.

Mint mondta, a bírálók között van a helyi Gál Béláné, nyugdíjas óvodai szakács, Nyilas László, karancsberényi hentes, ifj. Vincze Csaba a litkei pékség vezetője, Faragó Sándor, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa és dr. Ottmár György, állatorvos is.

– A közösen elkészített pacalt, a bírálatot követően, jóízűen elfogyasztottuk, majd a délután során kulturális műsort láthattak a jelenlévők – hangsúlyozta Gál István.

A képzeletbeli dobogó első három fokára állhattak

A Túlélők elnevezésű baráti társaság még minden esztendőben részt vett a programon. Török Tamás, Kálmán Gábor, Donkó Zsolt és Oláh Attila szeretik a pacalt, születésnapi összejövetelekre is elkészítik azt. Szombaton körömmel együtt főzték meg az alapanyagot, ezzel első helyezést értek el. Második lett Litke önkormányzata, míg harmadik a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság csapata. Mucsin község mintegy hét kilométeres távolságra található Ipolytarnóctól. Benkő Zoltán, a szlovákiai település polgármestere arról számolt be, hogy idén másodszor vettek részt a versenyen. Különleges, jól bevált recept szerint főzik a pacalt, ahogyan otthon is készítik. A zsűri különdíjjal jutalmazta a csapat alkotását, továbbá a helyi roma kisebbségi önkormányzat főztjét is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában