2021.06.07. 06:56
Elindult a szamócaszezon Nógrádban, szinte aranyáron mérik a gyümölcsöt
Ízre és minőségre is jobb a magyar eper, mint a külföldi. A vásárlók már kereshetik szűkebb hazánk üzleteiben a közkedvelt gyümölcsöt, de még csak a fólia alatt termett finomság kapható.
Ízre és minőségre is jobb a hazai eper a vásárlók szerint, sokan keresik a gyümölcsöt
Forrás: NMH
Fotó: H. M.
Már kapható a piacokon és a boltok polcain a hazai eper. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint már országszerte, így szűkebb hazánkban is, árulják a magyar fóliás szamócát, amely ízében és állagában nagyságrendekkel jobb a külföldről behozottnál, hiszen előbbi frissen kerül a fogyasztókhoz.
Szandai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei elnöke elmondta: a magyar áru állagra nem olyan kemény, mint a külföldi, emellett a csészelevelei frissebbek és az íze is finomabb. A hazai fajták szájéretten szedhetők, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz. A hazai termés várhatóan június közepéig és végéig kitart majd.
Juhász Dávid, az egyik pásztói zöldséges vezetője korábban úgy fogalmazott, hogy a szeszélyes időjárás miatt most minden gyümölcs mintegy három héttel később érik. Az eperből már van hazai, de ilyenkor még igen magas áron kapható, ugyanis hozzávetőlegesen két-háromezer forintba is kerülhet kilogrammonként.
Szűkebb hazánk lakói is nagyon várják már, hogy kertjeikben megteremjen a közkedvelt gyümölcs. A pásztói Brunda Julianna elárulta, hogy jelenleg ő is a zöldségestől veszi az epret, hiszen a fóliasátrak megvédték a termést a szélsőséges időjárási körülményektől. A szabadtermésű eprek azonban lassabban érnek a sok csapadék miatt. Ezen túlmenően megjelentek olyan kártevők is, mint például a csiga, amely megrágja a termést, de ez ellen hetékonyan lehet védekezni.
Hozzátette: ennek ellenére jó minőségű gyümölcs várható, de mivel kevés napsütés volt, így még csak pár szemet sikerült leszedni. Az elkövetkezendő napokban, hetekben érik majd be az eper.
Meg kell fizetni a jobb minőséget
A salgótarjáni piacon már több árus is kínálja a hazai finomságot. Többségében 1800-2500 forint közötti áron kapható a szamóca, de olyan gyümölcsös stand is akadt, ahol a magyar eper mindössze 1000-1500 forint volt. Utóbbiak azonban kevésbé voltak szépek, az árusok tapasztalatai alapján leginkább lekvárba használják fel a vásárlók. A megyeszékhely több üzletét is bejártuk, ahol még drágább volt a hazai eper, nagyrészt mindenhol 2500 és 3000 forint között mozgott a gyümölcs kilónkénti ára.